Gyorsabb és olcsóbb lesz a közművek bekötése

szarvas csatorna garázs
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Gyorsabban és olcsóbban köttethetik be a közműveket az emberek, miután szeptembertől nem csak egy szolgáltatótól rendelhetik meg az ilyen munkákat - mondta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a kormány átfogó programot indított, amelynek első lépéseként, júliustól díjmentessé tették a közműcsatlakozásokat.

Így akár több millió forintot is megspórolhatnak a fogyasztók.


Bartal Tamás hozzátette, szeptember elejétől ez a program kiegészült azzal, hogy a közműcsatlakozások kiépítését nem csak egy cég végezheti el, vagyis a piacot liberalizálták.
Létrehoznak egy nyilvántartást, amelyen feltüntetik a jelentkező vállalkozások nevét, és közülük válogathatnak a megrendelők.

A kormány azt várja, hogy ettől a lépéstől jelentősen csökken majd a szolgáltatás ára, miközben jobb és olcsóbb munkát kaphatnak a megrendelők.

Illusztráció Forrás: BEOL/Facebook

Az M1 aktuális csatorna másik vendége Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy

csak azok a vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek rendelkeznek a szükséges jogosultságokkal, és ezeket referenciákkal tudják igazolni.

Jókor jött az új szabályozás, mert nagyon megszaporodtak a munkák az utóbbi időszakban, a szolgáltatók köre viszont szűk volt.