Ismét súlyos választási vereséget szenvedett a titkos ellenzéki összefogás

CÖF plakátkampány plakát Civil Összefogás Fórum 56-osok terén Vona Gábor Gyurcsány Ferenc
CÖF plakátkampány Budapesten Budapest, 2016. december 7. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) újabb plakátja a budapesti Ötvenhatosok terén 2016. december 7-én. A kép Vona Gábor Jobbik-elnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt öleli át a korábbi plakátkampányból ismert bohóc, a felirat pedig azt hirdeti: „Egymásra találtak! Együtt mondtak nemet a bevándorlásellenes alkotmánymódosításra”.
Vágólapra másolva!
Nem működik az ellenzék receptje. Természetesen. Hiába a titkos ellenzéki összefogás, úgy tűnik, hogy a választók nem értékelik sem az ellenzék összeborulását, sem azt, ha civilnek és függetlennek hazudják magukat ellenzéki politikusok. A vasárnapi paksi időközi polgármester választáson már legalább harmadjára tesztelte az ellenzék azt a forgatókönyvet, hogy burkoltan egy jelölt mögé sorakoznak fel a kormánypárt jelöltjével szemben, mégis súlyos választási vereséget szenvedtek. Újra és újra kudarcot vall a titkos összefogás, ami komoly figyelmeztetés az ellenzéknek arra, hogy a választás messze nem pusztán matematika. De valahogy ezt nem hajlandók felfogni. A szavazatok nem adódnak csak azért össze, mert ők úgy szeretnék. A választás érzelem és értékválasztás. Ezek az ellenzéki „Frankenstein módjára" politikai hullákból összefércelt, magukat függetlennek és civilnek hazudó jelöltek hiteltelenek a szavazók előtt és sorra vereséget szenvednek.
Vágólapra másolva!

Helyreigazítás

Az internetes portálunkon 2017. szeptember 12-én "Ismét súlyos választási vereséget szenvedett a titkos ellenzéki összefogás" címmel megjelent cikkben azt a valós tényt, hogy a Szentendrén 2017. január 15-én megtartott időközi önkormányzati képviselő-választáson a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem indított önállóan képviselőjelöltet, abban a hamis színben tüntettük fel, mintha a Jobbik a baloldali pártokkal együtt a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület KGB-s múltú jelöltjét támogatta volna


Valótlanul állítottuk továbbá, hogy az említett választáson a többi ellenzéki párttal való együttműködésről a Jobbik központjából érkezett utasítás.


A valóság ezzel szemben az, hogy az említett időközi választáson való indulás kapcsán a Jobbik szentendrei szervezete önállóan hozott döntést, és azon a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyik jelöltet sem támogatta.

Nem működik az ellenzék receptje. Természetesen. Hiába a titkos ellenzéki összefogás, úgy tűnik, hogy a választók nem értékelik sem az ellenzék összeborulását, sem azt, ha civilnek és függetlennek hazudják magukat ellenzéki politikusok. A vasárnapi paksi időközi polgármester választáson már legalább harmadjára tesztelte az ellenzék azt a forgatókönyvet, hogy burkoltan egy jelölt mögé sorakoznak fel a kormánypárt jelöltjével szemben, mégis súlyos választási vereséget szenvedtek. Újra és újra kudarcot vall a titkos összefogás, ami komoly figyelmeztetés az ellenzéknek arra, hogy a választás messze nem pusztán matematika. De valahogy ezt nem hajlandók felfogni. A szavazatok nem adódnak csak azért össze, mert ők úgy szeretnék. A választás érzelem és értékválasztás. Ezek az ellenzéki „Frankenstein módjára" politikai hullákból összefércelt, magukat függetlennek és civilnek hazudó jelöltek hiteltelenek a szavazók előtt és sorra vereséget szenvednek.

Legutóbb a vasárnapi paksi időközi polgármester-választáson bukott el az ellenzéki összefogás. Szabó Péter, a Fidesz-KDNP jelöltje fölényesen győzött, a szavazatok több mint kétharmadát (68 százalék) nyerte el, annak ellenére, hogy az ellenzék felsorakozott a közös „függetlennek" álcázott szocialista - Mezősi Árpád - mögé, aki korábban az MSZP-SZDSZ listáján lett képviselő. Szabó egyébként az összes szavazókörben győzött. Az ellenzék pedig megalázó vereséget szenvedett. A nyíltan antiszemita Jobbik azzal, hogy távolmaradt a választástól,

szintén a „függetlent" erősítette, amellett, hogy megfutamodott a megmérettetéstől.

KGB-s jelöltet támogatott a Jobbik

Nem ez az első veresége a tikos ellenzéki összefogásnak. Januárban Szentendrén ugyancsak a Fidesz-KDNP jelöltje (Négyessy Katalin Ágnes) nyert, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok hivatalosan el sem indultak, egy zavaros múltú, KGB-képzőbe járt, hivatalosan civil jelöltet támogattak (Helyes Imre Mihályt).

Az ellenzéki jelölt a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület (TÉSZ) fedőnév alatt indult és ez volt az első választás, ahol a baloldal és a Jobbik egymást segítette, az akkori sajtóhírek szerint

a Jobbik és az MSZP központból érkezett az ukáz a helyieknek

a ki nem mondott együttműködésről.

A „civilszervezet" és a „civil" jelölt azon a választáson sem jött be, erősen kilógott a lóláb, hogy a civilség mögött valójában a korábbi SZDSZ romjain létrejött balliberális szerveződés és egy Moszkvában kiképzett KGB ügynök akar csak újra hatalomra jutni. Egyik szavazótábor se nyelte le a Jobbik-balliberális összeborulást.

A titkos ellenzéki összefogás sokadszor szenvedett vereséget Pakson Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Elvtelen paktumok

Márciusban Szarvason, áprilisban Józsefvárosban győzte le a Fidesz-KDNP a baloldal által állított „független", „civil" jelöltet, a Jobbik mindkét helyen meglehetősen leszerepelt, Szarvason a 3., Józsefvárosban a 4. helyen végzett mindössze 55 szavazattal.

Gyulán májusban ugyancsak elverte a Fidesz-KDNP az ellenzéki összefogást. A Jobbik távolmaradásával segítette az ottani „civil" jelöltet, aki a Városbarátok szervezet mögé bújt, és akinek a javára a DK, az Együtt és az MSZP is visszaléptette jelöltjeit. Hiába.

Az ellenzéki médiumok persze mindent megtesznek, hogy a választók fogadják el ezeket az abszurd választási trükköket. Elég Soros blogjára, a 444-re, vagy a Simicska-sajtóra gondolni, az Indexre vagy a Hír TV-re. Ott aztán éjjel-nappal a zagyva koordinált indulást visszhangozzák. De az embereket tényleg nem tudják becsapni. Hogy gondolhatja komolyan valaki Botka vagy Vona környezetében (meg persze ők maguk), hogy egy baloldali ember egy antiszemita párt képviselőjére fog szavazni, ahogy nyilvánvalóan egy jobbikos, akinek melegség töltötte el a szívét, amikor nyilasvilágot idéző gárdamellényben fenyegetőzött pártelnöke, nem fog szavazni mondjuk egy volt kommunistára.

A titkos ellenzéki összefogás tehát lehet, hogy a kampányfüzet kockás lapjain működik, de csak ott. Az életben nem.

A szavazók nem asszisztálnak az ellenzék elvtelen paktumaihoz. Átlátnak rajta.