Szili Katalin: Ukrajna megsérti a saját alkotmányát

2017.09.12. 09:19

Ukrajna az oktatási törvény módosításával megsérti saját alkotmányát és az Európai Unióval kötött társulási megállapodást is - jelentette ki Szili Katalin, a miniszterelnöki megbízott az M1 műsorában kedden.

Az ukrán alkotmány kimondja, hogy biztosítani kell a kisebbségek számára az anyanyelvi oktatás jogát - közölte. Az intézkedés 13 kisebbséget és mintegy 100 intézményt érint, illetve azt üzeni, hogy az állam lemond kisebbségeiről - tette hozzá.

Magyarázatképpen elmondta: a törvénymódosítás szerint a jövőben csak az óvodákban, illetve az alapfokú oktatás alsó négy osztályában folyhat anyanyelven a tanítás. Ha az anyanyelv használatát nem biztosítják egy közösség számára, azzal halálra ítélik azt - fogalmazott Szili Katalin. Ebben a helyzetben fontos, hogy felhívjuk a nemzetközi szervezetek figyelmét a történtekre, és elvárható az Európai Uniótól, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket - mondta.

Keményebb eszközhöz nyúlna a külügyminiszter

Ideje a legkeményebb eszközökhöz nyúlni a Kárpátalján élő magyar kisebbség védelme érdekében - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1-en. Szijjártó Péter megerősítette: az ukrán oktatási törvény módosítása miatt azt az utasítást adta a magyar diplomatáknak, hogy a nemzetközi fórumokon ne támogassanak olyan kezdeményezést, amely az ukránoknak fontos.

A politikus szégyennek és gyalázatnak nevezte az ukrán oktatási törvény módosítását, különösen azután, hogy a magyar kormány támogatta Ukrajna európai törekvéseit, és sokszor kérte, ne változtassák meg a jogszabályt. Ezek után az oktatási törvény elfogadása másként nem értékelhető, mint Magyarország „hátba szúrása” - fűzte hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK