Megint becsapta a kisemmizett diákokat Botka és Gyurcsány ügyvédje

2017.09.13. 14:36

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) ingyenes jogsegély keretében vállalta az előzetes letartóztatásban lévő, milliárdos költségvetési csalással vádolt szocialista politikus, Czeglédy Csaba cége által megkárosított diákok pénzügyi követeléseinek behajtását. Czeglédy ígéretet tett arra, hogy kifizeti az elmaradt fizetéseket, de ez a mai napig nem történt meg. Időközben vagyonnyilatkozati eljárás is indult Gyurcsány és Botka ügyvédjével szemben.

A DiákÉSZ immáron 120 károsult diák érdekét képviseli, akiknek a követelése több millió forint. A szövetség által képviselt diákok száma és ezáltal a díjkövetelések összege is folyamatosan nő. Czeglédy ígéretet tett arra, hogy kifizeti a diákok bérét, de ez a mai napig nem történt meg.

A szövetség megkeresésére Czeglédy cégétől semmilyen válasz nem érkezett, Czeglédy Csaba nem tartotta be ígéretét, és nem fizet a károsultaknak. A DiákÉSZ felszólította Czeglédyt, hogy adjon magyarázatot a hallgatására, és tartsa be az ígéretét, fizesse ki az általa megkárosított diákokat.

Vagyonnyilatkozati eljárás

Mint arról korábban beszámoltunk, a szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága  vagyonnyilatkozati eljárást indított a költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabával, az MSZP-DK-Együtt-frakció önkormányzati képviselőjével szemben - közölte a bizottság elnöke, Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP).

Az eljárást az után kezdeményezték, hogy kiderült: egy Czeglédy Csaba nevén lévő széfben befektetési aranyat találtak és foglaltak le. A bizottság határozatot hozott arról, hogy egyetért a vagyonnyilatkozati eljárás folytatásával, egyben felkérte az elnököt arra, forduljon levélben a Csongrád Megyei Főügyészséghez, kérjen információt arról, hogy Czeglédy Csaba a széfet mikor nyitotta, magánszemélyként vagy ügyvédként, esetleg természetes személy vagy jogi személy meghatalmazottjaként járt-e el a széf megnyitásakor.

Czeglédy Csaba az ígéretével szemben nem fizetett a diákoknak, miközben vagyonnyilatkozati eljárás is indult vele szemben

Forrás: Szegedma.hu

Milliárdos károk

Mint arról július közepén beszámoltunk, a Szegedi Járásbíróság további egy gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a nyomozó hatóság a Czeglédy-üggyel összefüggésben.  Összesen tizenkét ember van már előzetesben.  A Botka László és Gyurcsány Ferenc ügyvédje által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Human Operator Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint kárt okozott az állami költségvetésnek.

Szintén beszámoltunk arról, hogy egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák pénzintézet széfjéből az úgynevezett Czeglédy-ügyben - erről az ügyben eljáró Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője beszélt. Szanka Ferenc elmondta, egy osztrák bankban találták meg a Czeglédy Csaba által bérelt széfet.

Nemrégen lelepleződött Czeglédy luxuséletmódja, és hogy most is rengeteg pénzt keres, függetlenül attól, hogy börtönben ül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK