Snétberger Ferenc: Hazugság, amit a volt igazgató állít

2017.09.13. 15:43

Egyszerűen hazugság, amiről a Snétberger-központ volt operatív igazgatója beszélt - így reagált Tromposch Julianna kijelentésére az Origónak a világhírű művész, Snétberger Ferenc. Az ügy lényege, hogy a Snétberger-központ korábbi igazgatója 85 millió forint értékű szellemi termékként regisztráltatta a hátrányos helyzetű roma fiatalok mentorálására használt módszert. A kirúgott menedzser szellemi tulajdon jogosulatlan használatára és egyéb sérelmekre hivatkozva összesen 145 milliós fizetési meghagyást küldött az iskolának. És erről beszélt az egyik ellenzéki propagandaoldalnak.

Egyszerűen hazugság, amit Tromposch Julianna állít” – így reagált Snétberger Ferenc arra, hogy a volt operatív igazgató a 24 nevű ellenzéki propagandaoldalnak azt mondta, hogy Snétbergerrel és a tehetségközponttal soha nem volt konfliktusa, és az elmúlt időszakban is igyekezett megóvni a saját szellemi gyerekének tekintett programot.

Az ügy előzménye, hogy a Snétberger-központ korábbi igazgatója 85 millió forint értékű szellemi termékként regisztráltatta a hátrányos helyzetű roma fiatalok mentorálására használt módszert.

Snétberger Ferenc: Hazugság, amit a volt operatív igazgató állít

Fotó: Bielik István - Origo

Nyerészkedni akarnak

„Ebben a projektben rengetegen segítettek nekünk, akár magánemberek, néha 1000 forintos átutalással, vállalatok, önkéntesek, támogatók, az állam, pontosabban az Emmi, korábban a Norvég FM, az Európai Unió, a Svájci Alap, a Nyílt Társadalom Intézet, a dán VELUX Alapítványok, a rendezvényeinken való megjelenéssel ezrek, a szülők, a gyerekek a tanárok, civilszervezetek, akik pénzt, hangszereket ajánlottak fel.

Sajnos mindenkit nem tudunk felsorolni, de meg lehet tekinteni a weboldalunkon. És akkor ennyi áldozat mellett van, aki nyerészkedni akar olyan vagyonon és pénzen, ami nem az enyém, nem magánembereké, hanem csak és kizárólag a gyerekeké, a gyerekek miatt jött létre” - mondta korábban Snétberger Ferenc.

Balog: Minden segítséget megadunk

Minden jogi segítséget megadunk a Snétberger-központnak, nem fogjuk hagyni, hogy ez a módszer és a teljes oktatási infrastruktúra tönkremenjen - mondta korábban Balog Zoltán az Origónak. Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, hogy a központ most is zökkenőmentesen működik, de a félelem és bizonytalanság nem tesz jót a pedagógiai munkának, a támadással okozott szükséghelyzetet heteken belül lezárják.

Az ellenzéki propagandaoldalon beszéltetett kirúgott igazgató története beleillik az ellenzéki propaganda fő irányába: ha egy sikeres, az egész világon elismert művésznek normális a kapcsolata a kormánnyal, az számukra rögtön ellenséggé válik. És persze rögtön egy kirúgott adminisztrátor mellé állnak.

Közismert, hogy a 24-nél komoly változások lesznek. A nagy őszi leépítésektől rettegő dolgozók minden alkalmat kihasználnak, hogy hűségüket bizonyítsák. Az sem zavarja őket, ha éppen egy páratlanul tisztességes, egész életében a jó ügyekért harcoló, zseniális művésszel kell szembefordulniuk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK