Meg kell ismerni a magyar emberek véleményét a Soros-tervről

2017.09.14. 09:04

Meg kell ismerni a magyar emberek véleményét a Soros-tervről, ezért a Fidesz-frakció felkérte a kormányt, hogy bonyolítson le egy nemzeti konzultációt róla - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján, Velencén, a Fidesz-KDNP-frakcióülés helyszínén. Azt is bejelentette, hogy megválasztották Gulyás Gergelyt a Fidesz-frakció új vezetőjének. 

Kósa Lajos úgy fogalmazott: a Soros-tervnek része évi egymillió bevándorló befogadása Európába, a migránsok kötelező, felső korlát nélküli szétosztása, a kerítés elbontása és a bevándorlók 9 millió forintnak megfelelő anyagi támogatása is. Ennek finanszírozására Soros György szerint mintegy 30 milliárd eurós hitelt kellene felvenniük az európai országoknak.

Kósa Lajos azt mondta: a kvótaperben született európai bírósági döntés szélesre tárja a kaput a Soros-terv megvalósítása előtt, hiszen az Európai Bizottság migrációs ügyekkel foglalkozó biztosa az ítélet után szinte azonnal bejelentette, hogy elkezdik az állandó - felső korlát nélküli - áttelepítési mechanizmus előkészítését.

A határzár ügyében arra hívta fel a figyelmet: maga Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszélt arról, hogy az országhatárok védelmét el tudják fogadni, de a kerítést nem. Az európai és a magyar baloldal ugyanígy nem támogatja a kerítést, sőt Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt el is bontaná - tette hozzá Kósa Lajos.

Az Európai Bizottság minden migrációs lépése a Soros-terv végrehajtásának irányába mutat.
Ezért a Soros-tervvel kapcsolatban mindenképp kell egy nemzeti konzultációt tartani - jelentette ki a politikus, aki azt is mondta, hogy az ellenzék hazudott a kvóta ügyében, hiszen korábban azt állították, nincs kötelező betelepítési kvóta, nem is lesz, legfeljebb önkéntes.

Azért, hogy ne lehessen a magyar embereket megtéveszteni, és tudjuk, hogy ezzel kapcsolatban, mi az álláspontjuk, nemzeti konzultáció megtartására kéri a Fidesz-frakció a kormányt - erősítette meg az Origo tegnap esti cikkét, megjegyezve: a kérdéseket a kormány dolgozza majd ki.

A frakcióülésen megválasztották Gulyás Gergelyt új frakcióvezetőnek, miután Kósa Lajos a Modern városok programért felelős tárca nélküli miniszter lesz október 2-ától. Frakcióvezető-helyettesnek választották Halász Jánost - aki továbbra is frakciószóvivő lesz -, Németh Zsoltot, Németh Szilárdot, Balla Györgyöt, Hende Csabát és Bóna Zoltánt. 

Gulyás Gergelyt a törvényalkotási bizottság élén, a parlamenti alelnöki székében Hende Csaba váltja, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke pedig - Kósa Lajos helyett - Németh Szilárd lesz, aki megtartja nemzetbiztonsági bizottsági alelnöki tisztségét.

A leköszönő frakcióvezető arról is tájékoztatott, hogy a nemrég meghalt Rubovszky György igazságügyi bizottsági elnöki posztját a KDNP-s Vejkey Imre kapja, őt pedig a szintén kereszténydemokrata Hargitai János váltja a mentelmi bizottság élén.

Velencén arról is döntöttek, hogy a gyerekek fokozottabb védelme érdekében a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezik, amellyel azt akarják elérni, hogy ha valakit jogerősen pedofil bűncselekményért elítélnek, akkor őt a bíróság kötelezően örökre tiltsa el a gyermekekkel való foglalkozástól.

A tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatáról szóló előterjesztéssel kapcsolatban arról határoztak, felkérik az előterjesztőket, a fideszes Lázár Jánost és a KDNP-s Semjén Zsoltot, dolgozzák át a javaslatukat, hogy az megfeleljen az Európai Bizottság állásfoglalásának, amely szerint lehet ilyen törvényt alkotni, de figyelni kell arra, hogy az ne valósítson meg kereskedelmi diszkriminációt.

A kihelyezett, évadnyitó frakcióülés szerdán Orbán Viktor miniszterelnök beszédével kezdődött, csütörtökön pedig miniszteri előadásokkal folytatódik. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter például a kvótaper utáni európai helyzetről, Pintér Sándor belügyminiszter a migráció ügyében, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pedig az ezzel kapcsolatos teendőkről beszél majd.