V. Németh Zsolt: Az elmúlt két évtized nyertese a természetvédelem

tanya, Salföldi Természetvédelmi Major
Bivalyok Salföldi Természetvédelmi Majorban
Vágólapra másolva!
Az elmúlt két évtized egyértelmű nyertese a természetvédelem, azért kell dolgozni, hogy a természet is nyertessé váljon – hangoztatta a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrehozásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a Salföldi majorban.
Vágólapra másolva!

V. Németh Zsolt kiemelte, hogy a jelenlegi uniós ciklusban (2013–2020) 2800 milliárd forintot fordítanak természetvédelemre, ami 500 milliárd forinttal több, mint az előző uniós ciklusban erre szánt összeg. Hozzátette: az elmúlt hét évben 45 százalékkal növekedett a nemzeti parkok állatállománya és 79 új országos természeti területet adtak át a meglévő bemutatóhelyek folyamatos megújítása mellett.

Bivalyok Salföldi Természetvédelmi Majorban Forrás: kali.hu

Puskás Zoltán, a park igazgatója elmondta, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot – hat korábbi tájvédelmi körzet összevonásával – nyolcadikként hozták létre a hazai nemzeti parkok sorában. Így 56 ezer hektáron létrejött a Balaton-felvidék teljes területére kiterjedő védett ökológiai rendszer. Az elmúlt időszak eredményei közül kiemelte, hogy a Bakony-Balaton Geopark három éve az UNESCO globális geoparkjának részévé vált. Puskás Zoltán adatokkal szemléltette a fejlődést: 1997-ben 13 szürkemarha élt a területen, mára 168-ra emelkedett a számuk. Húsz évvel ezelőtt 50 bivaly volt a nemzeti parkban, ma 242 él belőlük itt, illetve a gépesítés is jelentősen fejlődött, hiszen húsz éve egy traktora volt a parknak, mára viszont tizenkét erőgép dolgozik a területen.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban található a Hegyestű: a Káli-medence kapujának őre a Zánka és Monoszló között 337 méterre magasodó egyedülálló természeti képződmény Forrás: Polyak Attila

Tardy János nyugalmazott helyettes államtitkár, egyetemi tanár a nemzeti park elmúlt évtizedeinek történetét idézte fel. Elmondta, hogy az egykori Béke Tsz. területén jött létre a jelenlegi Salföldi major. Kifejtette, a korábbi évtizedekben gyakori volt, hogy nem a természetvédelem érdekeit tartották szem előtt, éppen ezért nagy öröm, hogy mára számos természeti értéket sikerült megmenteni, megőrizni.