Simicska menekül?

2017.09.21. 15:06

Egy amerikai közvetítővel tárgyalt teljes médiabirodalma eladásáról Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba ügyvéd. Ő egyébként a Simicska-féle Index egyik igazgatósági tagja. Egy budapesti kávézóban találkoztak. Úgy tudjuk, Simicska könyörgött, hogy ne nyilvános helyen legyen a találkozó, de az amerikai közvetítő nem akart Simicska veszprémi házában tárgyalni. Mint közismert, Simicska médiumai óriási, többmilliárdos veszteséggel működnek. Az idei finanszírozási hiány eléri a 3 milliárd forintot. A Hír TV, a Lánchíd Rádió, az Index és a Magyar Nemzet szinte biztos, hogy a választások után már nem Simicskáé lesz. Simicska Lajos ismerősei körében néhány hete már azt mondogatja: lehetetlen nyerni, ráadásul Vona Gáborban sem bízik annyira, mint korábban, és minden bizonnyal ő maga is Amerikába készül távozni.

Az Egoist CafeFotó: Szabó Gábor - Origo

A találkozóra az Egoist Caféban került sor. A belvárosban, a Szabadság térhez és a Kossuth Lajos térhez közeli, egyébként divatos kávézóban hosszan tárgyalt az amerikai közvetítő és a magyar milliárdos ügyvédje. Úgy tudjuk, hogy Simicska azután döntött médiabirodalma eladásáról, hogy a Jobbik a plakátkampány ellenére nemhogy erősödött, hanem gyengült, Vona Gábor pedig képtelen úrrá lenni a párton belüli válságon. Leváltása mindennapos ügy Simicskának, viszont egyértelművé vált számára: lehetetlen megnyerni a tavaszi választásokat. Ismerősei körében egyre többször kerül szóba, hogy a választási kudarc után Amerikába költözik.

Nagy Ajtony Csaba nemcsak unokaöccse és ügyvédje, de személyes barátja is Simicskának. Nem véletlen, hogy az Index igazgatótanácsában ül Nagy Ajtony, de az utóbbi években szinte az összes fontosabb Simicska-cégben feltűnt. Közgép, Mahír, Advenio vagy a Pro-Aurum Vagyonkezelő.

Nagy Ajtony Csaba

De miből is áll a médiabirodalma? És milyen állapotban van?

Ami közismert: brutális lejtmenetet mutatnak Simicska Lajos médiaérdekeltségeiről a hivatalos statisztikák, a Jobbikkal és annak pártelnökével, Vona Gáborral összebútorozó oligarcha nem csak a print, hanem a rádiós és tévés (az itteni adatokat titkolják, ezért csak becsülni lehet) piacon sem tudja csillapítani a zuhanást. A trend nem csak azért lehet aggasztó a tulajdonos számára, mert a negatív folyamatokat harmadik éve sem sikerült tompítani, hanem mert ezzel párhuzamosan talicskányi pénzt tolt bele a sajtóportfóliójába "megújulás" címen. Ennyi idő távlatából és a számokat elnézve talán okkal jelenthető ki, hogy

a finanszírozásból nem befektetés, csak pénzégetés lett.

Az idei év hárommilliárdos finanszírozási hiánya irtózatos összeg.

A nyomtatott média-szegmenst auditáló Magyar Terjesztés-Ellenőrző Szövetség (MATESZ) friss negyedéves jelentését böngészve az látszik, hogy a Simicska tulajdonában lévő Magyar Nemzet napilap és Heti Válasz hetilap értékesítése rendületlenül karcsúsodik, ha ez a dinamika marad, lassan el is fogynak.

Simicska LajosForrás: EchoTV

A Nemzet most 14 812 darabos eladást tud felmutatni, amely három hónap leforgása alatt 6,5 százalékos esést jelent. Sokkal ijesztőbb, ha éves alapon vetjük össze az értékesítési adatokat, abból ugyanis kiderül, hogy tavaly júniushoz képest az idei nyárra a Magyar Nemzet elvesztette az olvasótáborának 15 százalékát.

Még keservesebb a kép, ha Simicska Lajos annak az időszaknak az eredményeit tekinti át, amely a 2015-ös, trágár dührohama után kirobbantott bosszúhadjáratakor vette kezdetét. A 2015-ös februári események előtt - a milliárdos ekkor fordult Orbán Viktor miniszterelnök ellen - a 2014-es évet a napilap ugyanis még napi 36 ezres példányszámmal zárta, vagyis az újságnak kevesebb, mint három év leforgása alatt innen sikerült leküzdenie magát a 15 ezer darab alatti tartományba. Ez közel 60 százalékos mínusz, és még hol a vége. Kedvelt, mégis alapvetően hibás értelmezése a negatív folyamatnak, hogy azt főleg az állami előfizetések lemondása generálja, hiszen Simicska lapja még idén április és június között is tudott ezres nagyságrendű példányszámot (15 837-ről 14 812-re) elbukni, ennek pedig semmi köze az állami rendelésekhez.

A Heti Válasz sincs jobb bőrben, a hetilapból jelenleg 10 932 darabot adnak el, amely negyedéves összehasonlításban 3,4 százalékos, éves alapon pedig 12 százalékos bukás. A Borókai Gábor fémjelezte újságnak jócskán hiányozhat a 2014-ben mért 16 ezres értékesítés.

Sok vizet nem zavar, de Simicska Lajosnak van egy rádiója is. A Lánchíd Rádiót sem kerülte el a táborvesztés a tulajdonos 180 fokos fordulatát követően.

A Hír TV az egyik legköltségesebb propagandaeszköz a médiabirodalomban. Egyik fő műsorát, a mondhatni öniróniával Egyenesen címre keresztelt, másfél órás ellenzéki politizálást médiapiaci számítások szerint fele annyian sem nézik például, mint az ugyanabban az időben látható politikai műsort az ATV-n. Vagyis, Simicska egyik utolsó politikai ötlete is kudarc, teljesen feleslegesen fizet havonta milliókat a bukott riporternek, Kálmán Olgának, propagandája nagyjából 60 ezer emberhez jut el. 

De visszatérve a Lánchíd Rádióra, a fővárosban és az ország nyugati felében szórt műsort 2014 végén még 160 ezren hallgatták naponta. Idén júliusra 120 ezer sem maradt az országos hallgatóság. Biztos a közigazgatásban dolgozók nem tekernek már oda.

Nem hír, hogy mennyien nézik a Hír TV-t

A Simicska-féle sajtógalaxis fő romboló hajója a Hír TV, amelyre annyira büszkék, hogy még azt sem lehet tudni, hogy pontosan mennyien nézik. A csatorna inkább nem kockáztat, ezért nem is méreti meg magát nyilvánosan sem főműsoridőben, sem napi bontásban. Előbbire legalább még annak idején szerződött a Nielsennel, de látva a teljes népesség körében elért 1,3 százalékos mutatót, inkább fel is hagyott az átláthatóság gyakorlásával. Jelenleg teljes a hírzárlat a Hír TV-n a nézettségről, amely már csak azért is gyanús, mert a kánon szerint a televízió szerkesztőségében elvégzett vérfrissítés (értsd: konzervatívból baliberális, de mindezt úgy, hogy a cigánygyűlöletből és az antiszemitizmusból politikai izmokat növesztő Jobbik mégis a saját fészkének érezze) remekül sikerült.

Ahogy már írtuk, több milliós fizetésért megérkezett az ATV-nél már megbukott Kálmán Olga (!), a Soros György pénzén felnőtt Átlátszótól Oroszi Babett, a stúdióban pedig olyan kiváló szakemberek elemzik elfogulatlanul és hitelesen a közéletet, mint Herczeg Zoltán divattervező, Urbán Flórián jobbikos futballedző, vagy Pörzse Sándor ex-jobbikos parlamenti képviselő, egyben a Magyar Gárda félkatonai szervezet egyik alapítója. Utóbbi háromban tudják, hogy mi a közös? Az, hogy mindannyian Vona Gábor cimborái. (Itt és itt.)

Dugipénz

A kormánypárti lojalitással semmi esetre sem vádolható Magyar Narancs néhány hete fogta magát, és megnézte, hogy milyen évet zártak 2016-ban a Simicska Lajos mellényzsebében lévő médiacégek. Az olvasottság/hallgatottság/nézettség összeomlása természetesen nem csak esztétikailag fáj egy üzleti tervnek, hanem a gazdálkodásban is komoly károkat okoz.

A Magyar Nemzetet kiadó Kft. a Narancs gyűjtése szerint 2016-ban összesen 762 milliós, a Hír TV pedig 771 milliós veszteséget termelt.

Ehhez jön még hozzá a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió 100-100 millió forintos hiánya. Vagyis csak tavaly 1,7 milliárd forint mínuszt hozott össze a pénzember sajtóportfóliója. A Magyar Narancs azt is írta (pontosabban reméli), hogy a Magyar Nemzet ugyan nyilván összeomlik jövőre, de a Hír TV nem és 2020-ig van rá pénz. Igaz, akkor még Soros kedvenc hetilapja nem tudta, hogy Simicska már javában árulja médiabirodalmát.

Mindenre van jó ötleteForrás: EchoTV

Itt emlékeztetnénk arra, hogy egy idén márciusban megjelenő interjúban Tarr Péter Hír TV-s vezető még arról beszélt, hogy 2022-ig hibátlan a finanszírozás, úgy fogalmazott, hogy addig 

ugyanazt kell csinálnunk, mint jelenleg.  

Ez a szóhasználat mindenesetre mintha nem éppen az objektív-független hírközlést támasztaná alá, de annál is nagyobb baj, hogy a Magyar Narancs forrásai szerint tehát fél év alatt eltűnt két év a a Hír TV jövőjéből. Igaz, a csatorna vezérigazgató-helyettese ekkor még csak "némi veszteséggel" számolt 2016-ra, amely nem fogja "földhöz vágni" Simicskát. A kérdés már csak az, hogy a közel 800 milliós mínusz ez a kategória-e még.

Különös házasság az Indexszel

Nem megy különösebben jól Simicska internetes újságjának sem. Az Indexnek nem volt jó éve a 2016-os: az adózott eredmény két évvel ezelőtt még plusz 275 millió forint volt, tavaly viszont 93 millió forint mínusz jött össze.

Vagyis elkél egy milliárdos a háznál.

Az a bűvészkedés, ahogy Simicska bevette az Indexet, tényleg tankönyvbe illő. A dilemma az lehetett, hogy ha a többek között az Indexen is éveken át szapult oligarcha a nevére veszi a balliberális szerkesztőséget, a lap ellenzéki körökben felépített hitelessége megborul, Simicska pedig nem fogja tudni kihasználni a portálban rejlő befolyásolási lehetőségeket. Hogy ezt kivédje, egy fura trükkhöz nyúlt, és miután a még 2014-ben (!) kötött opciós jogát idén tavasszal lehívta, egy nap leforgása alatt továbbjátszotta azt egy alapítványnak.

Így aztán szét lehetett kürtölni, hogy az Index nem is Simicska Lajosé, hanem a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) tulajdona.

Pedig, dehogynem. Gyorsan lemondott a főszerkesztő is, hiszen a jobbikos propaganda még az előző két évhez képest is feltűnően megjelent. De aztán idén tavasszal jött Simicska nyílt kézivezérlése - utasítások minden nap.

Egyébként, a nagyvállalkozó nem éppen az a figura, aki a drágán vett ékszert odadobja másoknak, pusztán gesztusból. Az üzleti életben vallott felfogásáról egyébként sorsszerűen éppen az Indexnek nyilatkozott még évekkel korábban, 2015 februárjában, eléggé feldúlva ahhoz, hogy őszintén beszéljen. Szó szerinti átvétel következik a lap Simicskával készített interjújából:

- Tájékozódott róla, hogy mi történt a Magyar Nemzetnél?
- Persze, tájékozódtam, most bemegyek a szerkesztőségbe, és mindenkit kibaszok.
- De már nem kell, hiszen felmondtak.
- Tudom, de nem érdekel. Még egyszer mondom, mindenkit kibaszok. Szar helyzetbe hoztak, én is akkor olvastam a közleményüket, amikor maga. Nekem nem szólt senki.
- Hogyha mindenkit kirúg, akkor ki fogja vinni a lapot?
- Higgye el, többször voltam már ilyen helyzetben, és mindig megoldottam. Kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni. Még egyszer mondom, mindenhol az én embereim fognak ülni.

Kétség kívül egyenes beszéd.

Simicska az akkor már félig-meddig a saját házi újságjában mondta el előre azt a forgatókönyvet, amely szűk két év múlva be is következett az Indexnél.

Az MFA kuratóriumában ugyanis ott ül az a Nagy Ajtony Csaba, aki történetesen Simicska rokona (unokaöccse) és egyben céges ügyvédje. Az alapítvány mögött lévő cég, a Nanga Parbat Zrt. vezérigazgatója pedig az a Tóth Marianna, aki a Magyar Nemzet kiadójának társügyeveztője Simicska Ádám, Simicska Lajos fia társaságában. Mindenhol Simicska emberei ülnek, ő előre szólt. 

És most ez a Nagy Ajtony Csaba tárgyalt az Egoist Café-ban az amerikai közvetítővel. Vagyis, most már Simicska egészen másra készül, mint eddig. A tavaszi bukásra, a milliárdos veszteségű médiabirodalom eladására, a kármentésre és a külföldre menekülésre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK