Szanyi Tibor felszabdalná a magyar határkerítést

Szanyi Tibor beszél embléma Közéleti személyiség foglalkozása logo politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY SZIMBÓLUM
Budapest, 2014. május 25. Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) listavezetője sajtótájékoztatót tart az MSZP Jókai utcai székházában az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Az MSZP brüsszeli EP-képviselője, Szanyi Tibor azt mondta, már nincs szükség Magyarországon határkerítésre, mert szerinte az Európai Unió határvédelme nagyon jó. Ezért felszabdalná azt, hogy a vadállatok szabadon járhassanak a határon.
Vágólapra másolva!

Szanyi Tibor az Inforádió Aréna című műsorában beszélt a migrációs helyzetről – írja a 888. A szocialista politikus ellentmondásos véleménye szerint senki sem számított 2015-ben arra, hogy több százezer migráns érkezik majd Görögország felől az EU-ba. Ugyanakkor Szanyi véleménye szerint Merkel is régóta azt mondja, amit Orbán Viktor, hogy elsősorban a származási országokban kellene kezelni a népvándorlást kiváltó okokat az illegális bevándorlás megfékezésére.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Szanyi Tibor azt is mondta, hogy Magyarországon kívül az összes EU-tagállam támogatja a migrációt. Szerinte a portugál miniszterelnök egyenesen "kézen állva könyörög" azért, hogy minél több migráns kerüljön az országba, mert Portugáliának szüksége van a bevándorlókra a demográfiai és munkaerő problémák miatt.

Arra a kérdésre, hogy Magyarországnak miért kell elfogadnia a migránsok kényszerbetelepítését célzó kvótarendszert, annyit mondott:

Szerinte hamarosan a magyarok is megbarátkoznak majd a migránsok befogadásának gondolatával.

A szocialista uniós politikus később azt mondta, hogy a Frontex egész Európában megerősödött, és olyan tökéletesek a migrációt kezelő mechanizmusok, hogy semmi szükség a magyar határkerítésre.

Azt is mondta, hogy sajnálja a sok pénzt, amit Magyarország a határvédelemre költött, ezért nem bontaná le teljesen a kerítést, csak felszabdalná, hogy a vadállatok szabadon járhassanak a határon.

– mondta Szanyi Tibor.