A diákhitel lehet a megoldás a növekvő bérleti díjakra

2017.09.20. 10:33

Fontos, hogy továbbtanuljanak a fiatalok, és tisztában legyenek a diákhitel nyújtotta lehetőséggel - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A miniszter elmondta, a kormány azért döntött a Diákhitel2 kamatmentessé tétele mellett, mert szeretné, ha újra vonzó lenne ez a lehetőség.

A diákhitel lehet a megoldás a növekvő bérleti díjakra is

Hozzátette, az utóbbi években csökkent a "vonzereje" a diákhitelnek, évente 10-11 ezerrel kevesebb szerződést kötöttek. Ugyanakkor több mint 38-40 százalékkal nőttek a megélhetés költségei, emelkedtek például a bérleti díjak.

A miniszter emlékeztetett, októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig jövőre havi 70 ezer forintra emelik. Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegennyelvi képzésekben résztvevők is igényelhetik.

14 milliárd forintból fejlesztik a sürgősségi gyerekellátást 

A politikus az M1 csatornán arról is beszélt, fejlesztik a sürgősségi gyerekellátást 14 milliárd forintból. Balog Zoltán szerint az elmúlt 50 évben nem volt ilyen mértékű fejlesztés ezen a területen.Ezzel külön szakterületté válhat a gyerektraumatológia - fűzte hozzá.

A fejlesztések során rövidülnek a betegutak, de lesz épületfejlesztés, műszerbeszerzés is. A programba öt vidéki gyermekgyógyászati központ is bekapcsolódik - mondta a miniszter.