Megelőzte Demcsák Zsuzsa a kirúgást: felmondott

2017.09.20. 12:13

Demcsák Zsuzsa hosszas tipródás után megtalálta az egyetlen megoldást kínos ügyére, arra, hogy minden jel szerint részegen vezetett élő adást az ATV-n: felmondott. Igaz, korábban nem ment be a főnökeihez, amikor behívták, hogy elszámoljon kínos viselkedésével.

Tegnap nem jelent meg a megbeszéléseken

A BorsOnline információi szerint tegnap először reggel tízre, aztán délután négy órára várták az ATV-székházba Demcsák Zsuzsát, hogy a csatorna vezérigazgatójával, Németh Szilárddal és annak stábjával leüljön, és átbeszéljék az elmúlt napok történéseit, illetve következményeit. 

De Demcsák egyik időponton sem jelet meg. A Bors szerint mind a kétszer telefonon mondta le a találkozót.

Demcsák Zsuzsa úgy tesz, mint aki élvezi az életetForrás: Instagram/Demcsák Zsuzsa

Kóros fáradságra hivatkozva felmondott

Most a közösségi oldalán jelentette be, hogy ma találkozott és beszélgetett az ATV vezérigazgatójával, aminek a végén

kóros fáradságra hivatkozva

kérte a szerződése felbontását. Döntését Németh Szilárd elfogadta, így közös megegyezéssel távozik a csatornától. 

Demcsák Zsuzsának most már minden bizonnyal sikerül kipihennie magát.

Néhány nappal ezelőtt ugyanis úgy vezetett műsort, hogy egyetlen mondatot sem tudott helyesen elmondani. És itt nem csak az alany-állítmány helyes sorrendjére gondolunk, ennél jóval súlyos hibákat vétett. Ráadásul nem szakmai hibákat. Maga az interjú ugyanis olyan színvonalú volt, hogy lehetetlen szakmailag elemezni.

Egy kerek mondatot sem tudott elmondani, a nyelve többször nem forgott. Igaz, ha a szavakat érthetően is mondja ki, a kérdéseket önmagukban is nehéz értelmezni.

Például azt is próbálta megtudni riportalanyától, hogy idézem: „Önt, akit megválasztottak a választópolgárok, nem helyesen tették?"

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK