Solti Péter: A rendszerváltás óta nem látott mértékű fejlesztés zajlik az oktatásban

2017.09.21. 06:31

A mostanihoz hasonló mértékű fejlesztés a rendszerváltás óta nem történt a magyar oktatásban - jelentette ki Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke a Magyar Időknek adott interjúban, amely a lap csütörtöki számában jelent meg.

Elmondta, hogy a rendelkezésre álló 270 milliárdos forrás az épített infrastruktúrán és oktatási eszközfejlesztésen túl szakmai-módszertani továbbképzésre is szolgál. A cél az, hogy XXI. századi körülményeket teremtsenek a diákok és a tanárok számára - szögezte le, arra is kitérve, hogy a felújítási, iskolaépítési pénzügyi kereten túl a köznevelési intézmények fenntartására 600 milliárd forint jut.

Solti Péter azt mondta, hogy 33 ezer új bútorral kezdődik ez a tanév, ami egy 500 milliós beszerzés eredménye. Ezenkívül 44 tankerületi központot érint egy 45 milliárd forintos, uniós forrásból megvalósuló pályázat, amelynek segítségével tableteket és laptopokat szereznek be a "konvergenciarégiókban" lévő iskolákba. Az ország középső részén pedig 7,5 milliárd forintért, kormányzati forrásból valósítanak meg informatikai fejlesztéseket, a cél, hogy az összes köznevelési intézményben egyformán magas színvonalú legyen a digitális eszközpark.

A Klebelsberg Központ elnöke megemlítette azt is: a kormány a szakszervezetek javaslatára döntött úgy, hogy a szeptemberi béremelést differenciálhatóvá teszi. Hozzátette, hogy "minden ellenkező híreszteléssel szemben az ehhez szükséges forrás az idei és a jövő évi költségvetésben is rendelkezésre áll".

A tanárhiányra vonatkozóan Solti Péter hangsúlyozta, hogy erre a problémára megvannak a szükségesoktatáspolitikai válaszok. Ilyen például a Klebelsberg képzési ösztöndíj program és a pedagógus-életpálya. Az idei tanév elején a tankerületi központok megoldották, hogy minden diák megkapja a szükséges szakos ellátást. Ott, ahol valamelyik szakon tanárhiány volt, áttanítással, fizetett túlmunka elrendelésével lehet orvosolni a helyzetet addig, amíg nem sikerül betölteni az állásokat - fejtette ki.