Fahéjas kenyeret ettek az éhező gyerekek, mert a szüleik nem törődtek velük

Vágólapra másolva!
Brutálisan bántak a szüleik két kisgyerekkel. Alig adtak nekik enni, és az elvált pár ide-oda küldözgette őket. Olyan is előfordult, hogy egyikük száját beragasztotta az anyjuk, hogy nyugodtan tévézhessen.
Vágólapra másolva!

A férfinak és a nőnek két gyereke volt, egy fiú és egy lány. Kezdetben közösen neveltek őket tatai otthonukban.

Az asszony azonban már ekkor sem csinált semmit, nem takarított, nem főzött, nem mosott, a gyerekeket pedig a barátnőjére bízta, ő pedig csavargott.


A férfi később elhagyta, és egy másik nővel élt együtt. Az anya elköltözött, de a két gyereket otthagyta.

A férfi is elhanyagolta őket, közműtartozásokat halmozott fel,

nem adott pénzt ételre, a gyerekek többször fahéjas kenyeret ettek, folyamatosan éheztek.

Az apa ivott, az élettársával gyakran veszekedett, és többször életveszélyesen megfenyegette, ezért a nő elhagyta.

A gyerekek anyja egy idő után elvitte a kisfiút és a kislányt a tatabányai lakásába, de

óvodába, illetve iskolába nem járatta őket.

A kisfiú igazolatlan hiányzásokat halmozott fel, ezért az első osztályt meg kellett ismételnie.

Nem sokkal később a gyerekek ismét az apjukhoz kerültek, nyáron azonban két hetet az anyjuknál töltöttek. Ekkor fordult elő, hogy

az asszony a kisfiú száját beragasztotta, mert a gyerek beszélgetése miatt nem tudott tévézni, de előfordult az is, hogy több órára bezárta és egyedül hagyta a lakásban.


Mindkét szülő, akár öt évre is börtönbe kerülhet.