Migránstámogató tolmácsokat keresnek a Soros György által támogatott szervezetek

2017.09.22. 08:14

Migránsokkal foglalkozó szakemberek, szociális és államigazgatási területen dolgozók, családsegítő központok, gyermekjóléti szolgálatok és civil szervezetek munkatársai, idegenrendészeti feladatokat végzők, egészségügyben dolgozók, önkéntesek számára hirdetett képzést ismét a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának fizetési listáján szereplő Menedék Migránsokat Segítő Egyesület - írta a Magyar Idők.

A társaság igazgatója, Kováts András önéletrajza szerint alkalmi vendégelőadó Soros György egyetemén, akárcsak Örkény Antal, az egyesület elnöke és a felügyelőbizottság egyik tagja, Melegh Attila ugyancsak megfordult már a Közép-európai Egyetemen (CEU).

A lap azt írta, hogy a fellelhető adatok szerint a Soros által szintén támogatott Helsinki Bizottság 2010-11 fordulóján megélénkült a tolmácsok és fordítók iránt. Ekkor egy tanulmányt is közreadtak, amelyben a visegrádi országok és Ukrajna hivatalos fordítói gyakorlatát vették górcső alá.

Soros György idén áprilisban Brüsszelben

Forrás: MTI/EPA/POOL/Olivier Hoslet

Hangsúlyozták a tolmácsok egyéni felelősségét, valamint azt, hogy a hatósági eljárásban gyakran a migráns előadása és annak fordítása az egyedüli, ami alapján dönteni lehet a menekült- vagy oltalmazottkénti elismerésről. Azt is leírták, hogy egyes tolmácsok akár a vallomás átköltésével is támogatják a migránsokat.

Ám ezt nem, csak azt a hatósági gyakorlatot kifogásolták, amely arra irányult, hogy a tolmács nyelvi-kulturális ismereteire támaszkodva próbálják meg kiszűrni a nyilvánvaló képtelenségeket a menedékkérők történeteiből.

A „messziről jött idegenek” számos esetben hazudnak a korukról, származási helyükről, nem kizárhatóan azért, mert útközben a magukat jogvédőnek nevező aktivistáktól részletes felvilágosítást kaptak arról, hogyan könnyíthetik meg a helyzetüket az idegenrendészeti és menekültügyi eljárásokban - áll a cikkben.

A Magyar Idők emlékeztet arra, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal tavaly tíz tolmáccsal megszakította az együttműködést, mert helyzetükkel visszaélve, megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak. Egy, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) által is finanszírozott szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért pedig éppen most keres fordító önkénteseket.