Ilyen még sosem volt a Balatonnál

2017.09.23. 16:35

Sosem látott figyelem irányult a Balatonra idén nyáron, pedig még nincs vége a szezonnak.

Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetségének elnöke elmondta, összességében sikeres volt az év az üdülőrégió számára, ahol tovább nőtt a vendégforgalom, és bővült a fejlesztések, programok száma is.

Kiemelte, hogy a vizes vb balatoni programjai miatt sosem látott figyelem irányult a Balatonra.

Egyre több magyar család választja

Úgy folytatta, míg néhány éve a magyar családok fele tudott megengedni magának egy egyhetes balatoni nyaralást, addig az idei felmérések alapján 65 százalékra nőtt ez az arány, ami leginkább a reálbérek növekedésének köszönhető.

Balatoni panoráma a Szent György-hegyrőlForrás: Csepe Erika

Történelminek nevezte a kormányhatározatban nevesített 370 milliárd forintos balatoni fejlesztési csomagot, amelynek pályázataira folyamatosan lehet jelentkezni.

Az elmúlt évben felértékelődött a hazai turizmus szerepe, hiszen jelentős mértékben járul hozzá a GDP-hez - tette hozzá Hoffmann Henrik.

Több a külföldi is

A KSH szeptemberi adatai szerint az év első 7 hónapjában a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek 15,3 százalékát, a vendégéjszakák közel 20 százalékát regisztrálták a Balaton-régióban. A kereskedelmi szálláshelyek kapacitáskihasználtsága az első hét hónapban a tavalyi 50 százalékról közel 55 százalékra nőtt. A régió 1 millió 17 ezer vendéget fogadott 3 millió 252 ezer vendégéjszakára idén, ami jelentős növekedést jelent.

A külföldi vendégek száma 9,9 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma 10,5 százalékkal nőtt, ami áttörésnek számít a korábbi évekhez képest - fogalmazott a BTSZ elnöke.

BalatonfüredForrás: Kőrösi Tamás/welovebalaton.hu

A legbiztonságosabb térség

A Global Peace Index szerint Magyarország a 15. legbiztonságosabb térség a világon, tavaly óta ötöt lépett felfelé a rangsorban, ami fontos turisztikai vonzerő.

Viszont nemcsak jó példák akadnak a Balatonnál, mert például Siófokon 9,4 százalékkal csökkent a vendégforgalom a tavalyi adatokhoz képest. Összességében Siófokon is nőtt a vendégforgalom, vagyis a magánszálláshelyek forgalma emelkedett jelentősen.

"Ez az irány nem jó, Siófok vezetésének többet, szervezettebben kell tenni a turizmusért" - fogalmazott a szövetség elnöke, hozzátéve, hogy a magánszálláshelyek vendégkörének fizetőképessége általában fele akkora sincs, mint a kereskedelmi szálláshelyeké.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Csak a szezonalitásnak van vége

Fekete Tamás, a Nyitott Balaton koordinátora a szeptember 22. és október 15. között zajló őszi akcióról elmondta, hogy 113 eseményt szerveznek a Balaton körül, amelyhez 158, esetenként jelentős kedvezményeket is nyújtó szálláshely, továbbá 125 olyan vendéglátóhely csatlakozott, amely helyi termékeket és különleges őszi menüt is kínál.

A program alapvető célja megmutatni, hogy a Balaton-régió nemcsak a nyári időszakban jelenthet vonzó úti cél a turistáknak. Az őszi akció középpontjában a balatoni borok, ételek és egyedi, aktív programok állnak.