Megfojtották és kukába dobták az újszülöttet

2017.09.23. 11:05

Otthon, a fürdőkádban szülte meg harmadik gyerekét egy budapesti nő, akinek élettársa segített megölni a nem kívánt csecsemőt. A holttestet két nap múlva dobták ki – számolt be a megdöbbentő részletekről a TV2 hírműsora, a Tények.

Egy férfi talált rá a kukába dobott csecsemő holttestére, amikor a szemetesben keresgélt.

A Tények úgy tudja, a szülők kapcsolata megromlott, ezért nem akartak még egy gyereket. A kétgyerekes nőt arra kérte jelenlegi párja, hogy tartsák titokban a terhességet – a férfi abban sem volt biztos, hogy tőle van a gyerek.

Éppen akkor indult be a szülés, amikor az egész család otthon volt. A nő hasfájásra hivatkozva kiment a fürdőszobába, majd a kádban megszülte kislányát. Élettársával együtt fojtották meg a kisbabát.

A Főügyészség a nőt és a férfit emberölés minősített bűntettével vádolja, amit a férfi bűnsegédként követett el. És amely bűncselekmény a törvény szerint akár 20 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető” – mondta a hírműsornak Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője.

A Tények úgy tudja, a nő ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, a férfi pedig – aki korábban előzetesben is volt - házi őrizetben van.

Országszerte összesen 30 babamentő inkubátor működik, a lista az alábbi linken érhető el.