Kétszázmillió forintnyi kábítószert foglaltak le a rendőrök Budapesten

Vágólapra másolva!
Kétszázmillió forintnyi, mintegy 80 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le a rendőrök a fővárosban.
Vágólapra másolva!

Pénteken este a VIII. kerületi Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél ellenőriztek egy autót, amiben 10 kilogrammnyi kábítószergyanús növényi törmeléket találtak - írja a police.hu. A járműben ülő N. Zsigmond 41 éves budapesti lakost és egy 62 éves albán állampolgárt a helyszínen elfogták és előállították.

A nyomozók egy órával később a XIII. kerületi Váci út és Röntgen út kereszteződésében elfogtak két szerb állampolgárt is, akiknek XIII. kerületi lakásában

további 70 kilogramm kábítószergyanús anyagot,

350 ezer forintot és 5 ezer euró készpénzt találtak és foglaltak le.

A rendőrök a négy férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és javasolták előzetes letartóztatásuk indítványozását.