Senki sem áll szóba a gyilkos anyával Kalocsán

Vágólapra másolva!
Nem látogatja senki a börtönben Á. Anikót, aki két éve több mint száz késszúrással megölte a saját lányát. Az első fokú bíróság elétfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.
Vágólapra másolva!

A Blikk információ szerint az asszony korábban megpróbált öngyilkos lenni, de mostanában kiegyensúlyozottan viselkedik. Abban reménykedhet, hogy így a másodfokú bíróság módosítja majd az eddigi ítéletet.

Jelenleg a kalocsai börtönben ül Á. Anikó, egy egyszemélyes cellában, ideje nagy részében a kézicsomagoló- üzemben dolgozik.

Á. Anikó 2015-ben a tavaszi szünetben egy tatai panzióba vitte nyolc éves kislányát, a tőle különélő Laurát.

Miután az asszony több liter alkoholt megivott, a lányt gyógyszerekkel elkábította,és több száz késszúrással megölte, utána lefeküdt aludni.

Amikor reggel felkelt, letakarta a lánya holttestét, és elment még alkoholt venni, amit utána meg is ivott. A lány apja többször próbálta hívni telefonon az asszonyt, de nem érte el, ezért bejelentést tett a rendőrségen.

A panzió alkalmazottjai a körözési kép alapján felismerték az asszonyt, és azonnal hívták a rendőrséget.

Á. Anikót a szobában találták meg a holttest mellett, teljesen érzéketlen állapotban.


A bíróságon azt mondta az asszonyt, azért tette,

mert Laura a mostoháját anyának szólította, és nemrég tudta meg a kislánytól, hogy az egész család külföldre költözik.

Állítása szerint nagyon szerette a gyerekét, még akkor is, ha már rég nem élt vele, pont az alkoholproblémái miatt.

Azt mondta, hogy pont a gyilkosság előtt karta letenni az italt és a nyugtatót. Ezzel ellentétben a lánya megölése előtt egy tatabányai férfihoz költözött,

aki több zacskó nyugtatót talált az asszony szekrényében, miután ő elutazott a lányával Tatára.

Magyarországon 1999-től a törvény lehetővé teszi a tényleges életfogytig tartó büntetést. Ezek az elítéltek a Szegedi Fegyház és Börtön fegyházépületének harmadik emeletén, elkülönített, úgynevezett hosszú idejű speciális körletben ülnek életük végéig.