Vona eladta a Jobbikot Simicska Lajosnak

Orbán Viktor; Vona Gábor
Budapest, 2017. szeptember 18. Vona Gábor, a Jobbik elnöke reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. szeptember 18-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Ahogy arról már korábban beszámoltunk: a Jobbik és gazdája Simicska Lajos haláltusájának következő állomásához értünk, mivel Simicska a plakátcégének, a Publimont felületeinek egyhatodát fizetés nélkül átjátszotta a Jobbik számára. A plakáthelyek egymilliárd forintot érnek. Nyilvánvaló: ezt sohasem fogja tudni kifizetni a Jobbik, így természetesen vizsgálatok fognak indulni a tiltott pártfinanszírozás miatt. A pártfinanszírozási botrány pedig egyértelműsítette: a Jobbik végképp Simicskáé, Vonának mindenben azt kell tenni, amit Simicska diktál.
Vágólapra másolva!

Az oligarcha, a tőle megszokott rejtőzködést teljesen feladva, személyesen jelent meg pár napja a Publimont igazgatótanácsi ülésén, és felszólította a céget, hogy azonnal át kell engedni a plakáthelyeket a Jobbiknak, úgy, hogy a párt majd később fizet. A plakáthelyek értéke körülbelül 1 Milliárd Forintot ér.

A fenti ügylet, tiltott pártfinanszírozás, hiszen a a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény egyértelműen kimondja, hogy


A fenti szabály megsértését Állami Számvevőszéki vizsgálat követi és a tiltott finanszírozást elfogadó párt tizenöt napon belül köteles a központi költségvetésnek befizetni annak értékét, illetve csökkenteni kell a párt központi támogatását a tiltott támogatás összegével.
Tehát nagy jósnak nem kell lenni, hogy komoly vizsgálatok várhatóak a Jobbik háza táján.

Vonáéknál végleg elszakadt a cérna, nincsenek már korlátok, nem érdekli őket a törvényi szabályozás, minden eszközt megragadnak a hatalom megszerzése érdekében. Vona ezzel a húzással már nem csak a "lelkét adta el a pártnak", hanem a "testét is", amelynek értéke számszerűsíthető: 1 Milliárd Forintot ért.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Arról nem is beszélve, hogy nincs 1 milliárd forintja a Jobbiknak, vagyis sohasem fogják ezt a pénzt kifizetni.

Nagy lehet a baj, ha már erre is elszánta magát a Jobbik. Most már teljes egészében, minden diszkréciót nélkülözve léptek keresztül törvényi szabályozásokon és adták át magukat oligarchájuk, Simicska Lajos érdekének, akaratának.

Vona tehát mindent egy lapra tett fel, vállalva azt a kockázatot, hogy a számvevőszéki, NAV vagy más vizsgálat épp a választási kampány hajrájában eszkalálódik velük szemben.

Érthető valahol, hiszen nincs vesztenivalójuk. A ZRI-Závecz Intézet 2017. szeptemberi közvélemény-kutatása szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz-KDNP 44 %-on, míg a Jobbik 19 %-on áll.

Így a Hírtv-ben folyton hangoztatott, 2018-ban megalakítani vágyott "Jobbik-kormány" elérhetetlen célnak látszik.

Nem ez az első korrupció-gyanús botrány, hiszen a Jobbik a nyári plakátkampányával sem tudott tisztességesen elszámolni. A Jobbik ugyanis már nyár elején egyértelműen korrupcióra utaló kedvezményt kapott Simicskától.

A párt előzőleg össze-vissza beszélt, hogy hány plakáthelyen hirdettek, többszáz volt a különbség a legkisebb és a legnagyobb szám között. 30-40 ezer forintos plakáthelyekért fizetett a Jobbik Simicskának 6 ezer forintot, csak az állam ÁFA-vesztesége havonta 100 millió forintnál is több volt. Az ügyben a NAV is nyomoz.

Az is elgondolkodtató, hogy az a párt, amely folyton a transzparenciáról beszél, illetve a korrupció visszaszorítását tűzi ki fő céljául, üzleti titkokra hivatkozva nem árulja el, hogy mennyiért váltották meg Simicska plakáthelyeit. Üzleti titka egy üzleti vállalkozásnak lehet. Hogy lehet üzleti titok egy párt finanszírozása, támogatása? Vajon fordított esetben hány jobbikos sipítozást kéne végighallgatni Kálmán Olga műsorában?

Mindenesetre tehát, ha jól értjük a fentieket, a Jobbik most már nyíltan csak üzleti alapon működik, aki fizet az diktál, és Vona gondolkozás nélkül abba az irányba tekeri a már ezerszer meghasonlott pártjának a kormányrúdját.

A milliárdos pedig most már teljes egészében megvásárolta a Jobbikot és ismerve Simicska módszereit, vélhetően elvárja, hogy a korábban nemzeti párt politikusai ezután - vagy ezután még inkább - úgy táncoljanak ahogy a milliárdos fütyül. Vona szembeköpte magát, eddig átláthatóságról beszélt, most meg a rendszerváltás legnagyobb pártfinanszírozási botrányának lett a részese.

Simicska lépése arra utal, hogy részéről a kocka el van vetve, minden hatalmát és befolyását a Jobbik és Vona szolgálatába állította. Most már - ahogy mondani szokták - Vonának úgy kell táncolnia, ahogy Simicska fütyül.

Az oligarcha kétségbeesését jól tükrözi az a lépés, hogy Simicska unokaöccs-ügyvédje néhány napja amerikai közvetítőkkel találkozott titokban, akiknek felajánlotta a teljes médiaportfóliót eladásra. Most mégis egy nagy lehetőséget adott a Jobbiknak, a plakáthelyek átjátszásával, amely "befektetés" megtérülése eléggé kétségesnek tűnik.