Most egy halott nyugdíjast gyalázott meg a Jobbik

Orbán Viktor; Vona Gábor
Budapest, 2017. szeptember 18. Vona Gábor, a Jobbik elnöke reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. szeptember 18-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Az már-már kezd általános lenni, hogy a Jobbik az időseket gyalázza, de egyik képviselőjük most minden határon túlment. Budai Lóránt, a párt jászsági képviselője viccesnek találta az egyik szélsőjobboldali portál cikkét, amiben egy már meghalt nyugdíjast gyaláztak. A Jobbik nyáron indította el hadjáratát Vona Gábor vezetésével az idősek ellen, amikor egy bejegyzésében úgy minősítette az őket, hogy „szemeikben gyűlölet van, szájukból szennyvíz folyik”. Azóta Vona mellé felsorakoztak a Simicska Lajos tulajdonában lévő Index újságírói is.
Vágólapra másolva!

Egy szélsőjobboldali, a Jobbikhoz közelálló hírportál próbált viccesen írni egy már meghalt nyugdíjasról. Azt próbálták kifigurázni, hogy „Rozi néni” 2014-ben egy dalt énekelt a Fideszről. Az idős asszony produkcióját Uhrin Benedekéhez hasonlították. A Jobbik egyik jászsági képviselője, Budai Lóránt természetesen viccesnek találta a bejegyzést, míg a párt többi szimpatizánsa minősíthetetlen stílusban gyalázta a halott idős asszonyt.

Budai Lóránt, a Jobbik jászsági képviselője viccesnek találta a szélsőjobboldali hírportál gyalázkodását Forrás: Origo

Vona támadt először az idősekre

Mint emlékezetes, a nyáron Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke támadta meg az időseket, amikor Facebook-oldalán azt írta,

„szemeikben gyűlölet van, szájukból szennyvíz folyik”.

Hozzátette: a nemzeti ünnepeken rendszeres esemény, hogy „hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul, és hörgik fel a XX. század minden traumáját”. Vona azóta sem kért bocsánatot a nyugdíjasoktól, aminek meglett a hatása. Amint arról beszámoltunk: előbb nyugdíjasokat inzultáltak, és a Jobbik tévéje idős embereket zaklatott.

Majd Simicska újságírói gúnyolódtak

A legújabb fejleményként Simicska újságírói gúnyolódtak rajtuk. A Pesti Srácok számolt be arról, hogy

pár indexes újságíró új hobbit talált magának:

nyugdíjasokat fotóznak, a képeket feltöltik a Tumblr-oldalukra, és utána mesterszinten alázzák őket. Arról nincs pontos információnk, hogy egymással is versenyeztek-e az ifjú újságírótanoncok, mindenesetre elég különös az időzítés, hiszen nagyjából egyszerre osztották meg a képeket. Egymást túllicitálva az alábbi „alkotások” születtek:

Az index újságírónője: „arcom, amikor az elsőosztályú kocsiban sem sikerült megúszni a pörköltzabáló nyanyát” Forrás: Pesti Srácok

Utazótársa: „Az a megtiszteltetés ért, hogy jómagam is fotózkodhattam a világ leghíresebb pörköltesnénijével.” Forrás: Pesti Srácok

A képek tanúsága szerint ketten ugyanazt az idős hölgyet fotózták vonatútjuk során,

egészen tartalmas utazásban lehetett részük.

Beszélgetésről szó sem esett, nagyon úgy néz ki, hogy a vonaton étkező idős asszony volt az egyetlen témájuk. Az nem derül ki a bejegyzésekből, hogy miért zavarta őket, hogy valaki mögöttük eszik.