Megtalálhatták a drogot, amitől fiatalok rángatóztak az 1-es villamoson

2017.09.26. 13:06

Felkerült egy új szer a dizájnerdrogok listájára, a CPGC nevű vegyülettel való kereskedés innentől kezdve büntethető. Úgy tudjuk, hogy ez az a drog, amely tömeges rosszulléteket okozott augusztusban, és ugyancsak ennek hatására fordultak ki magukból azok a fiatalok, akiket néhány hete filmeztek le az 1-es villamos egyik megállójában. Rétvári Bence a fejlemény kapcsán azt mondta az Origónak, hogy a kormány célja, hogy a lehető leghatékonyabban szorítsa vissza a kábítószer-használatot.

Új sorral bővült a dizájnerdrogok listája, a hétfői Magyar Közlönyből az derült ki, hogy a CUMYL-PeGaClone (CPGC) névre hallgató szer felkerült a pszichoaktív szerek jegyzékébe. A döntéshez szükséges rendeletmódosítást Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter jegyzi. A CPGC az utóbbi időben ütötte fel a fejét, nagy valószínűséggel ez az anyag, amely miatt nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután augusztusban legalább 18 zavartan viselkedő emberhez is mentőt kellett hívni. Néhány hete pedig az 1-es villamos vonalán, a Kőbányai úti megállóban filmeztek le néhány önmagából totálisan kifordult fiatalt, akik szintén valamilyen szer hatása alatt álltak.

Az erre vonatkozó kérdéseinkel megkerestük a rendőrséget, amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

Mindenesetre azzal, hogy a CPGC tiltólistás lett a forgalmazása is büntethetővé vált.

A CPGC-t áruló dealereknek tehát azzal kell számolniuk, hogy a börtönt kockáztatják az anyag terítésével. A tiltólista törzsképleteket tartalmaz, amelynek minden további módosított változata is büntethető, ez pedig csökkenti a drogkereskedők esélyeit, hogy kicsússzanak a számonkérés alól. A pszichoaktív szerek lajstromában jelenleg 30 különböző vegyület szerepel, és eddig összesen már 74 féle dizájnerdrog fordult meg ebben a gyűjtésben.  

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára a fejlemények kapcsán úgy reagált az Origónak, hogy mivel a dizájnerdrogok súlyost veszélyt jelentenek a társadalomra, ezért kiemelt cél az új pszichoaktív anyagok eredményes üldözése. A kormány szándéka, hogy a lehető leghatékonyabb módon előzze meg és szorítsa vissza a kábítószer-használatot.Ezzel összhangban a magyar kormány Európában az elsők között alakította ki a dizájnerdrogokkal kapcsolatos szabályozást, amelynek köszönhetően gyorsabban és szigorúbban lehet fellépni az új pszichoaktív szerekkel és a kábítószer-bűnözéssel szemben.

Rétvári BenceFotó: Adrián Zoltán - Origo

Mivel a verseny kiélezett a droglaboratóriumok és a rendőrség között, fontos előrelépés volt, hogy 2015-től az új pszichoaktív anyagok jegyzékét már nem kormányrendeletben, hanem miniszteri rendeletben határozzák meg, így a jogalkotó a korábbinál gyorsabban képes reagálni az új szerek felbukkanására.

Frissítés:

Késő délután a BRFK arról tájékoztatta az Origót, hogy a jelenleg rendelkezésre álló szakértői vélemények alapján a rosszulléteket egy olyan új pszichoaktív szer okozta, amely már korábban is szerepelt a tiltólistán. Hogy ez pontosan micsoda, azt nem árulták el, csupán annyit jegyeztek meg, hogy az anyag legalább olyan veszélyes, mint a frissen tiltólistára felvett CPGC.