Nézőpont: Gyurcsány lehet Botka lemondásának a nyertese

Botka László
Botka László
Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció (DK), illetve Gyurcsány Ferenc pártelnök lehet a legnagyobb nyertese annak, hogy Botka László (MSZP) lemondott a miniszterelnök-jelöltségről - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában.
Vágólapra másolva!

Mráz Ágoston Sámuel szerint Gyurcsány Ferenc mindkét lehetséges stratégia esetén győztesen kerülhet ki az MSZP-vel folytatott versengéséből. Dönthet úgy, hogy megegyezik a közös listáról, ám ez nem egy MSZP-DK, hanem

inkább egy DK-MSZP közös lista lenne, hiszen a Nézőpont kutatása szerint a szocialisták a DK szintjére süllyedtek.

Ugyanakkor dönthet úgy is, hogy önállóan indul a DK a 2018-as választásokon, majd az MSZP romjain új, a személye köré gyűlő baloldalt szervez - tette hozzá.

Botka László Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Nézőpont Csoport vezetője Botka Lászlóról azt mondta, hogy ő egy sértődött, megkeseredett politikust lát, aki elbukott egy nagyon komoly kísérletet. 2016 decemberében ugyanis egymillió új szavazót ígért az MSZP-nek, ám azóta szűkült a párt szavazótábora. Új szavazók híján pedig a miniszterelnöki ambíciói is „megnyesődtek“, és ezért már a pártja sem szerette annyira - mondta.
Megjegyezte:

Botka párton belüli pozícióját az is jól jelzi, hogy 2016 nyarán Hiller Istvánt választották helyette az MSZP választmányának élére, ami ugyancsak kudarcot jelentett.


A kudarc nyomán minden bizonnyal Szegeden is csökken Botka László nimbusza, de míg a baloldalon nem lesz alternatívája, ott várhatóan meg tudja őrizni polgármesteri pozícióját - mondta Mráz Ágoston Sámuel.