Halálkamion: Újabb három ember ellen emeltek vádat

Vágólapra másolva!
Újabb három ember ellen emeltek vádat a parndorfi halálbusszal kapcsolatban. Bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolják mindhármukat. Közülük kettőt még nem fogtak el.
Vágólapra másolva!

A 26 éves afgán férfi - aki ellen most vádat emeltek - az embercsempész banda egyik vezetője volt.

Rendszeresen szervezett utakat migránsoknak Szerbiából Magyarországra, aztán onnan tovább Németországba és Ausztriába.


Szerbiában egy pakisztáni embercsempésszel tartotta a kapcsolatot, aki a migránsok szerb-magyar határhoz utaztatását, illetve az illegális határátlépésüket szervezte.

Volt, hogy a migránsok teherautóba történt beszállítását is figyelte, de a toborzásukban is részt vett. Az embercsempészettel legalább 300.000 eurót keresett.


A másik férfi, aki ellen most vádat emeltek, 34 éves. Ő bolgár, és

az egyike volt annak a három sofőrnek, akik Bulgáriából Magyarországra vittek migránsokat. A másik két sofőrt ő szervezte be.


Mikor az utolsó szállításnál az embercsempész sofőrt Magyarországon elfogták, visszament Bulgáriába. Az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancsok alapján a bolgár rendőrök fogták el, és adták ki a magyar rendőröknek.

A harmadik férfi, szintén bolgár, és szintén sofőr volt az embercsempész bandában.

A 26 éves afgán és a 33 éves bolgár férfit egyelőre nem kapták el, ellenük nemzetközi és európai elfogatóparancsot adtak ki.

A mostanival együtt tizennégy ember ellen emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A nyomozás azután indult, hogy a banda tagjai 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A teherautóban 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek még Magyarországon megfulladt. A kocsit a banda tagjai Ausztriában, Parndorf közelében hagyták a holttestekkel együtt.