Tarlós: Nem vállalható, hogy 70 hektár védelem nélkül maradjon a Római-parton

2017.10.04. 08:21

A csillaghegyi öblözet árvízvédelménél nem vállalható, hogy a Nánási út-Királyok útja és a Duna-part közötti hetvenhektáros terület védelem nélkül maradjon - mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában.

Tarlós István elmondta: kezdettől azon megy a vita, hogy a partéltől körülbelül 200 méterre levő Nánási út-Királyok útja nyomvonalon épüljön védmű vagy a part mentén. Az előbbinek az lenne a következménye, hogy

az 1914 óta beépülő hetven hektár teljesen védtelenül marad. Ezt a főváros, és ő maga sem szeretné vállalni,

különös tekintettel arra, hogy a szakvélemények többsége is azt támasztja alá, amit ők mondanak - jelentette ki a főpolgármester. Úgy fogalmazott: „nem szeretnénk vállalni, merthogy felépítünk egy drága védművet, és hetven hektáron a világon minden védtelen marad”.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Római-parton tartott sajtótájékoztatója után, az Arany pataknál 2013. június 8-ánForrás: MTI/Kallos Bea

A III. kerület javaslatával kapcsolatban, amely szerint ugyancsak a part mentén, de a magántelkek kerítésének a nyomvonalában lenne a védmű, 6-8 méterrel feljebb, mint a jelenleg tervezett, Tarlós elmondta: az érintett 80 magántelekből 8-10 métert el kellene venni, és ennek a költségesebb és időveszteséggel járó változatnak akkor lenne értelme, ha a civilek is elfogadnák.