Politikus is érintett lehet a Welsz-ügyben

welsz tamás
Interjú Welsz Tamással, a Charity March Kft. ügyvezetőjével, aki a Sólyom Airways légitársaságot próbálja meg feltámasztani. Újságíró: Albert Ákos
Vágólapra másolva!
A Welsz-iratokból még több ezer dokumentum átvilágítása várat magára, a Magyar Idők szerint elképzelhető, hogy ezekből kiderül majd, hogy a zavaros előéletű férfivel politikusok is kapcsolatban álltak. Welsz Tamás halála napján nagy mennyiségű dokumentációt adott át a rendőrségnek.
Vágólapra másolva!

Már költségvetési csalás miatt is van gyanúsítottja az úgynevezett Welsz-iratok kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) zajló nyomozásnak - erről a Magyar Idők írt. Eddig csak közokirat-hamisítás alapos gyanúja merült fel 13, nem közszereplő személy ellen.

Egyikükkel szemben most költségvetési csalás gyanúja is felmerült.

Mivel még tetemes mennyiségű irat ellenőrzése van hátra, a Magyar Idők azt valószínűsíti, hogy akár politikus is felbukkanhat a terheltek között.

Welsz Tamás Fotó: Mudra László - Origo

A sokak által a szocialistákhoz közel álló politikai kalandornak tartott Welsz Tamás 2014 tavaszán – aznap, amikor öngyilkos lett – nagy mennyiségű iratot adott át a rendőröknek. A több teherautónyi dokumentumot egy évig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálta, eredmény nélkül, majd a „Welsz-hagyatékot” átvette a KNYF. A Magyar Idők úgy értesült, hogy még több ezer dokumentum átvizsgálása várat magára, így a nyomozás november 14-én lejáró határidejét vélhetően ismét meghosszabbítják majd.

Welsz nemcsak hamis útlevelekkel és diplomatarendszámokkal, hanem adóigazolásokkal is üzletelt, ez utóbbi szolgáltatását pedig vállalkozók és politikusok is igénybe vehették, hogy igazolni tudják jövedelmük eredetét. Az újság szerint ennek kapcsán az várható, hogy

előkerülnek pénzmosásra, illetve adócsalásra vonatkozó iratok, valamint közszereplők nevei is.


A Magyar Idők emlékeztetett rá, hogy a nyomozással párhuzamosan Welsz Tamás hagyatékán továbbra is vitatkoznak az örökösök.