Gyurcsány tisztázza magát a Czeglédy-kölcsön miatt!

Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2017. szeptember 2. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a Demokratikus Koalíció (DK) őszi kampánynyitó nagygyűlésén a Nyugati téren 2017. szeptember 2-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A kormánypártok választ várnak arra, hogy Gyurcsány Ferenc miért adott pénzt Czeglédy Csabának, pontosan milyen pénzügyi kapcsolat áll fent közte és Czeglédy Csaba, illetve az Altus és a politikus cége között.
Vágólapra másolva!

A kormánypártok elvárják, hogy Gyurcsány Ferenc tisztázza magát a Czeglédy Csabának nyújtott 80 millió forintos kölcsön ügyében. Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő azt mondta: dokumentumok bizonyítják, hogy Gyurcsány Ferenc pénzelte Czeglédy Csabát, akinek tavaly februárban 80 millió forintos kölcsönt adott. Közlése szerint a szerződést Gyurcsány Ferenc családi cége, az Altus intézte, s a megállapodást a volt kormányfő felesége, Dobrev Klára írta alá.

Hollik szerint dokumentumok bizonyítják, hogy Gyurcsány Ferenc pénzelte Czeglédy Csabát Forrás: MTI/Soós Lajos

A kormánypárti politikus azt mondta, választ várnak arra, hogy Gyurcsány Ferenc miért adott pénzt Czeglédy Csabának, pontosan milyen pénzügyi kapcsolat áll fent közte és Czeglédy Csaba, illetve az Altus és a politikus cége között.

Tudott arról Gyurcsány Ferenc, hogy az az összeg amit kölcsönad egy bűnszervezethez folyik? -

kérdezte.

Azt is firtatta, hogy miért állt érdekében pénzelni egy bűnözőt, aki 3 milliárdos áfa-csalást követett el, és több száz diákot megkárosított. Felszólította Gyurcsány Ferencet és az Altust válaszoljanak, és tisztázzák a felmerült kérdéseket. Szóvá tette azt is, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP kezdettől fogva védi Czeglédy Csabát és falaz neki.

Hollik: A törvényeket mindenkinek be kell tartania

Hollik István a Jobbik ellen elrendelt ügyészségi nyomozásról kérdésre azt mondta: a törvényeket mindenkinek be kell tartania, s a pártok gazdálkodására egyértelmű szabályok vonatkoznak. Ahogy Orbán Viktor kormányfő is fogalmazott a pénteki interjúban: ez egy jogi, illetve technikai kérdés, s a hatóságok végzik a feladatukat - idézte. Hozzátette:

a pártok dolga, hogy együttműködjenek a hatóságokkal, ha ezt a Jobbik nem teszi, annak nyilvánvalóan oka van.

Arra, hogy az ügyben nem volt-e politikai nyomás, úgy reagált: jogállamban élünk, az intézmények végzik a feladatukat. A törvények arról is egyértelműen rendelkeznek, mit kell tenni, ha egy párt nem tartja be a szabályokat - közölte egy másik felvetésre a várható következményekről.