Vágólapra másolva!
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem vitatja az Európai Akadémiák Tanácsadó Testületének (EASAC) homeopátiával kapcsolatban közzétett állásfoglalását, és fontosnak tartja az orvosok tájékoztatását a tanácsadó testület álláspontjáról.
Vágólapra másolva!

A köztestület honlapján olvasható közlemény szerint a MOK elnöksége legutóbbi ülésén foglalkozott az EASAC szeptember 20-án kiadott állásfoglalásával, amely szerint

nincs rá bizonyíték, hogy a homeopátia bármilyen betegség esetén hatékony lenne,

sőt kártékony is lehet, mivel eltántorítja a betegeket a bizonyítékalapú orvoslás igénybe vételétől.

Komoly felelőssége van az orvosoknak

Az orvoskamara ugyanakkor azt is írta, hogy mindaddig, amíg jogszabályi változásra vagy a gyógyszerkönyv módosítására nem kerül sor,

a forgalomba hozatalra engedélyezett homeopátiás szerek forgalmazását legitimnek tekinti,

azonban, az orvosnak komoly szakmai-etikai mérlegelésre van szüksége, ha egy hatásosságát nem igazolt termék javaslatát kérik tőle, különösen akkor, ha a betegnek hatásos gyógyszerre van szüksége.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke az M1 aktuális csatornának a napokban úgy nyilatkozott, sem a magyar hatóságok,

sem pedig a gyógyszerészeti kamara nincs abban a helyzetben, hogy betiltsák a homeopátiás szereket.

Az Európai Bizottság alá tartozó szervezetnek van olyan döntési jogköre, hogy lépéseket tegyen - tette hozzá.

Tehát előbb az uniós gyógyszerkönyvnek kell változnia, majd pedig ezeket a változásokat vezetik át magyar megfelelőjébe - mondta a kamarai elnök.

Nincs bizonyíték a homeopátiás készítmények hatékonyságára

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének kiadott állásfoglalása szerint nincs meggyőző és reprodukálható bizonyíték arra nézve, hogy a homeopátiás készítmények bármilyen ismert betegséggel szemben hatékonyak volnának. A megfelelően ellenőrzött és igazolható bizonyítékok elemzése arra mutat, hogy

a homeopátiás készítményeknek bármilyen állítólagos hatása a placebó-effektussal magyarázható.

Az állásfoglalás szerint a homeopátia valójában kártékony is lehet azáltal, hogy időlegesen vagy tartósan eltántorítja a betegeket a megfelelő, bizonyítékalapú orvoslás igénybe vételétől, valamint aláássa a betegek és a közvélemény tudományos bizonyítékokba vetett bizalmát.

Az EASAC az EU-tagállamok, valamint Norvégia és Svájc nemzeti tudományos akadémiái által létrehozott együttműködés, amely független, bizonyítékokon alapuló szakértői véleményekkel támogatja az európai szintű döntéshozatalt, és egyben az európai tudomány közös szószólójaként lép fel.