Benzinkutat akart rabolni, autós üldözés után kapták el

Vágólapra másolva!
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság egy 29 éves gyarmati férfival szemben, aki ki akarta rabolni egy Győr környéki település töltőállomását - adott tájékoztatást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

2017. május 29-én 23 óra 29 perckor érkezett a bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy Győr környéki település benzinkútját egy férfi feltehetően gáz-riasztó fegyverrel ki akarta rabolni. Miután a benzinkutas nem adta át a követelt pénzt,

a rabló kétszer a levegőbe lőtt, majd gépkocsijával elmenekült a helyszínről.

Az gyanúsított fegyvere Forrás: Origo

Az egyik dolgozó értesítette a rendőröket és közben a saját gépjárművével követte az elkövetőt. A kútkezelő elmondása alapján a rendőrjárőrök a 83-as főúton megtalálták a keresett gépjárművet, majd

megpróbálták megkülönböztető hang- és fényjelzésekkel megállítani a sofőrt,

aki azonban továbbmenekült. Rövid követés után a járőrök a 83-as számú főút győri bevezető szakaszán megállították és elfogták a menekülő férfit.

A gyanúsított gépkocsija Forrás: Origo

A rendőrök a 29 éves gyarmati lakost a Győri Rendőrkapitányságra előállították, és fegyveresen elkövetett rablás kísérletének bűntette miatt - őrizetbe vétele mellett - kihallgatták. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A gyanúsított menekülése közben a közlekedési szabályokat megszegte, és a megállítását megkísérlő rendőrautót többször is fékezésre és irányváltoztatásra kényszerítette az abban ülő rendőrök testi épségét veszélyeztetve - ezért

a férfit közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőri intézkedés alkalmával gyanús lett a rabló a rendőröknek, a vérmintából, amit vettek tőle, kiderült, hogy

részegen vezetett,

emiatt újabb eljárás indult ellene.

A gyanúsított bilincsben Forrás: Origo

A Győri Rendőrkapitányság a férfival szemben folytatott nyomozást befejezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.