Budaörs a Kúriától kér felülvizsgálatot egy elvesztett perben

2017.10.12. 11:26

A Kúriához fordul felülvizsgálati kérelemmel Budaörs önkormányzata abban a perben, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla a magyar állam javára döntött a szolidaritási hozzájárulást kifogásoló helyhatósággal szemben.

A polgármesteri hivatal az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, szerintük a Fővárosi Ítélőtábla nem vizsgálta érdemben a per másodfokú tárgyalásán az érveiket, és azt sem, hogy jogtalanul von-e el az állam évi 2,1 milliárd forintot a várostól.

A táblabíróság azzal zárta le a pert, hogy csak az Alkotmánybíróság mondhatja ki, ha az állam alaptörvény-ellenes vagy az önkormányzati törvénybe ütköző jogszabályt alkotott.

A nyáron első fokon részítélet született az ügyben. Ebben a Fővárosi Törvényszék kötelezte az államot arra, hogy a szolidaritási hozzájárulás címén addig elvont több mint hétszázmillió forintot és annak kamatait fizesse vissza az önkormányzatnak. A keddi másodfokú tárgyaláson azonban a Fővárosi Ítélőtábla a részítéletet ítéletnek tekintette és a teljes keresetet elutasította, amivel a közlemény szerint "megakadályozta, hogy az eljárás – a nyári részítélet kihirdetésekor elhangzottak szerint – 2018 januárjában folytatódjon". A kártérítési per így jogerősen lezárult.

Arról, hogy az önkormányzat a Kúriához fordul jogorvoslatért, Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) polgármester beszélt a képviselő-testület 2017. október 11-én tartott rendkívüli ülésén.

Az Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán, a bírósági döntésről szóló közleményében azt írta: az elmúlt években a hazai önkormányzati rendszer feladatellátásának köre és finanszírozási eszközei is átalakultak. Az egyértelmű felelősségi viszonyok megteremtése, valamint az oktatás színvonalának további emelése érdekében az állam átvette az iskolák fenntartási, működtetési feladatait. A települések közötti szolidaritás jegyében az átlagosnál lényegesen jobb jövedelmi helyzetű és gazdasági teherbíró képességű önkormányzatok a szolidaritási hozzájáruláson keresztül járulnak hozzá ezen közfeladat ellátásához. Budaörs azonban nem értett egyet a szabályozással, így pert indított az állam ellen.