Elfelejtették jelenteni a halálát, ezért kapott konzultációs kérdőívet

Vágólapra másolva!
Egy negyven évvel ezelőtt meghalt magyar állampolgár is kapott a napokban nemzeti konzultációs ívet. A hatóságok javították a kommunista rendszer adminisztrációjának hibáját.
Vágólapra másolva!

A napokban hírek jelentek meg a nyilvánosságban arról, hogy egy olyan állampolgár is kapott nemzeti konzultációs kérdőívet, aki negyven évvel ezelőtt meghalt. Hatósági forrásból úgy értesültünk, hogy egy 1977-ben meghalt emberről van szó. Az illetékes szervet

a halál tényéről az anyakönyvvezető feladata lett volna értesíteni, azonban ezt a tényt a szocialista rendszer hivatalnoka nem jelentette le.

Ez a bürokratikus hiba odavezetett, hogy az érintett ember nevére azóta vélhetően minden hivatalos értesítőt és egyéb iratot kiküldtek. Hatósági forrásaink úgy fogalmaztak, hogy

a kommunista államigazgatás hibáiért a mai államigazgatás nem tud felelősséget vállalni,

ugyanakkor a hatóságok az esetről való tudomásszerzést követően azonnal megtették a szükséges lépéseket, hogy az évtizedes adminisztratív hibát rendezzék.