Súlyos beteg volt, meghalt Derzsi Anita

2017.10.13. 13:07

Hét év alatt legyűrte a halálos kór Derzsi Anitát, aki az utolsó pillanatig titkolta betegségét. Testvére szerint azért nem akarta kimutatni a fájdalmát, mert a bolondozás volt az élete. Színésznőként és műsorvezetőként is megmutatta magát, egy ideig pedig sikeres pornós is volt.

Rengetegen gyászolják Derzsi Anitát, akit a felnőttfilmesek Tera Bond néven ismertek.Hét évig harcolt a betegséggel, volt operációja, kapott kezelést, keményen harcolt, hogy meggyógyuljon. Mindebből azonban szinte senki nem vett észre semmit, a testvérem nagyon jó színésznő volt – nyilatkozta A Borsnak a testvére, Amarilla. Azt is elmondta, Derzsi Anita mindig figyelt arra, hogy magánéletét ne keverje össze a szerepléssel. Egyaránt igaz volt ez akkor, amikor filmezett és amikor műsort vezetett.

A 39 éves testvérére emlékezve elmondta,

táncolva és nevetve élte meg még az utolsó óráit is.

Derzsi Anita az óvónőképző után színészi végzettséget szerzett. Felnőttfilmes szerepei ellenére színházakban is gyakran játszott, és az Ötös csatorna műsorvezetőjeként is bemutatkozott.

Ismerősei mind elismerően beszéltek Derzsi Anitáról: Harsányi Gábor a Borsnak azt mondta, jó pár sikeres előadásuk volt; 2007-ben, a Ruttkai Éva Színházban rendezte meg az Erotica a Westenden című darabot, az egyik főszerepet pedig Derzsi Anitának adta. Az egykori pornóproducer Kovi pedig különleges lányként emlékszik rá vissza.

A Diktátor együttes frontembere, Derzsi Anita apja a Facebookon is búcsúzott lányától.