Czeglédy-Gyurcsány-botrány: Lázár az unióhoz fordul

Czeglédy Csaba
Szeged, 2017. október 13. Fegyőrök kísérik Czeglédy Csaba ügyvédet, a baloldal szombathelyi városi képviselőjét a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elé 2017. október 13-án. A bíróság két hónappal meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Az előzetesben ülő Czeglédy Csaba folyamatosan élvezte Gyurcsány Ferenc politikai és anyagi támogatását, márpedig a volt miniszterelnök cégéhez uniós pénz is került - mondta Lázár János, aki a baloldal botrányával kapcsolatban az Európai Bizottsághoz fordult. 
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottsághoz fordul a Miniszterelnökséget vezető Lázár János a Czeglédy-ügyben. A miniszter elmondta: azért fordul a brüsszeli testülethez, mert a súlyos bűncselekménnyel gyanúsított Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő "folyamatosan élvezte" Gyurcsány Ferenc politikai és anyagi támogatását, márpedig a volt miniszterelnök cégéhez uniós pénz is került.

Lázár János az Európai Bizottsághoz fordul az ügyben, hogy az uniós pályázatot nyert Gyurcsány érdekeltség, hogyan finanszírozhatta Czeglédy Csabát Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Lázár János szeretné, ha az Európai Bizottság tisztázná,

minek minősül, ha ugyanabba a tulajdonosi körbe kerül a testület támogatása, ahonnan egy bűncselekménnyel gyanúsított személy is pénzt kap.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Humán Operátor ügyben megkárosított diákok kártalanításáról tárgyal az országgyűlés. Czeglédy Csaba - Gyurcsány Ferenc, az MSZP és a DK ügyvédje - cégén keresztül több, mint ezer diáknak nem fizette ki a diákmunkáért járó pénzt, emellett az ügyészség szerint három milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.