Vannak dolgok amik ellenállnak, hogy az idő maga alá temesse őket

Október 23 megemlékezés, Terror háza, Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az október 23-i megemlékezésen mondott beszédet az épület előtt.
Vágólapra másolva!

A főigazgató beszédében elmondta, hogy

Mint mondta, kínos lassúsággal telt el az 1956-ot követő 34 év 1990-ig, és gyorsan a következő 27 esztendő, amikor egy független és szabad Magyarországban éltünk, amely lehetőségekkel teli jelent kínált. "Aki szabad, nem kesereg a múlton, és nem szorong a jövő miatt, aki szabad, tudja, itt és most van feladata" - tette hozzá a főigazgató.

Schmidt Mária szerint, tavaly végre méltón megünnepelhettük a forradalom és szabadságharc évfordulóját, "kimondtuk, hogy a magyar szabadság és függetlenség hősei a pesti srácok és lányok és maga a magyar nemzet".

Hozzátette, az évforduló kapcsán addig nem látott emlékek ezrei kerültek elő, inspirálónak nevezve "a felszabadult emlékezés e sodrását".

Rengeteg ember ment el az ünnepségre, amelyet a Terror Háza Múzeum előtt tartottak Fotó: Csudai Sándor - Origo

Schmidt Mária kiemelte, hogy fontos feladat, a ma fiataljainak átélhetővé, értelmezhetővé tenni a 61 éve történteket, a szabadságért folytatott lelki-szellemi harcot és fegyveres küzdelmet, "hogy elképzeljék az elképzelhetetlent, az ötvenes évek fagyos, kegyetlen, élhetetlenné tett, megrabolt, hazug Magyarországát", akárcsak azt, hogy

A Terror Háza igazgatója megjegyezte továbbá: napjaink felgyorsult, mindig újra vágyó világában nem könnyű az emlékezésre, emlékeztetésre vállalkozók feladata, ám 1956 emlékeinek és értékeinek felidézése lehetőséget ad annak megértésére, hogy "vannak dolgok, amik erősebbek és ellenállnak annak, hogy az idő maga alá temesse őket".

A magyarok számára 1956 "büszke, megpróbált, az égbe törő, erős pillér, nemzetünk alapköve" - fogalmazott az igazgató, emlékeztetve arra, hogy másfél évtizede, a Terror Háza Múzeum létrehozásával hitet tettek, hogy "a gonosz sosem győzhet".

Mi, magyarok, tiszteljük a hőseinket, szívünkbe zárjuk az áldozatokat és soha többé nem engedjük, hogy bárki is elvegye a hazánkat, a függetlenségünket, a szabadságunkat és a derűnket

- fogalmazott Schmidt Mária.