Czeglédy-Gyurcsány-botrány: Az MNB is vizsgálódhat

2017.10.25. 21:48

Budai Gyula azt kérte a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletétől, vizsgálja meg, hogy a Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekeltségébe tartozó Altus Portfólió Kft. folytatott-e tiltott hitelezési tevékenységet. Hollik István pedig arról beszélt, azok a diákok, akik nem kapták meg a jogosan nekik járó munkabérüket Czeglédy Csaba cégétől, tulajdonképpen az MSZP-nek, a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek a károsultjai. 

Azt kéri a fideszes Budai Gyula a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi felügyeletétől, vizsgálja meg, hogy a Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekeltségébe tartozó Altus Portfólió Kft. folytatott-e tiltott hitelezési tevékenységet. A kormánypárti országgyűlési képviselő kifejtette: az elmúlt hetekben több olyan sajtóinformáció is megjelent, amely szerint az Altus Portfólió Kft. legalább kétszer nagy összegű kölcsönt nyújtott a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő által irányított Human Operator Zrt.-nek.

Büntetőügy is lehet a kölcsönből

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök állítása szerint baráti kölcsönről van szó, de a kölcsönszerződésben lévő kikötések - így például a késedelmi kamat, a banki inkasszó és a személyi biztosíték - alapján ez valójában üzletszerű hitelezési tevékenység lehetett - mondta Budai Gyula, aki kérte a pénzügyi felügyelettől, vizsgálja meg, hogy az Altus Portfólió Kft. rendelkezett-e kölcsönnyújtáshoz szükséges jogszabályi engedéllyel.

Ha nem volt a cégnek ilyen engedélye, akkor felmerül a jogosulatlan pénzügyi tevékenység, amely büntető törvénykönyvi tényállás - jelezte a Fidesz parlamenti képviselője. A Windisch László jegybankalelnöknek címzett kérelmet Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője vette át.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének a neve is előkerült a Czeglédy-botrányban

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Gyurcsány károsultjai

A Fidesz és a KDNP szerint azok a diákok, akik nem kapták meg a jogosan nekik járó munkabérüket Czeglédy Csaba cégétől, tulajdonképpen az MSZP-nek, a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek a károsultjai - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője. A politikus azt követően nyilatkozott, hogy a gazdasági bizottság megtárgyalta a Fidesz és a KDNP határozati javaslatát, amelyben felkérik a kormányt, hogy kártalanítsa az érintett diákokat.

Hollik István hozzátette: a kártalanítás mellett kezdeményezésük másik célja, hogy a kormány által kifizetett kárrendezés költségének végső teherviselője a károkozó legyen. Rámutatott: mivel erős a gyanú, hogy a Czeglédy-ügy az MSZP és a DK pártfinanszírozási botránya, ezért úgy gondolják, ha ennek bizonyítottsága megalapozott, akkor a kárt végső soron az MSZP-nek és a DK-nak kell megfizetnie, a nekik nyújtott állami támogatásból kell a pénzt levonni.

Előzetesben van Czeglédy

Az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK