A Szent Imre kórház igazgatója irányítja a dél-budai centrumkórház építését

Balog Zoltán Bedros Róbert Szent Imre kórház
Budapest, 2017. október 25. Bedros Róbert, az újbudai Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, a dél-budai centrumkórház építését irányító és koordináló miniszterelnöki megbízott a budapesti Szent Imre Kórházban tartott sajtótájékoztatón 2017. október 25-én. Mögötte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. MTI Fotó: Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Miniszterelnöki megbízott irányítja és koordinálja a jövőben a dél-budai centrumkórház építését; a feladattal Bedros Róbertet, az újbudai Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatóját bízták meg – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Szent Imre kórházban tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Bedros Róbert az Egészséges Budapest Program dél-budai centrumkórházának beruházásával kapcsolatban tájékoztatja majd Orbán Viktor miniszterelnököt, feladata lesz továbbá, hogy az új intézmény létrejöttével összefüggő koordinációs és egyeztetési feladatokat ellássa.

A 100 milliárd forintot meghaladó zöldmezős beruházással – a XI. kerületi Dobogó területén – elkészülő ezerágyas új kórház több mint egymillió ember ellátását biztosítja majd, a Dél-Budán élők mellett ellátja az agglomerációban lakók egy részét, például a Törökbálinton, Érden, Budaörsön és Pátyon élőket.

A miniszter elmondta, a dél-budai centrumkórházban, ahogy a többiben is, "a nap 24 órájában, a hét 7 napján" minden sürgős esetet ellátnak majd. Az új intézményhez tartozó ingatlant már állami tulajdonba vették, a tervezés pedig még az idén elindul, a feladatokra 2,2 milliárd forintot biztosítanak.

Hasonló közkórház évtizedek óta nem épült Magyarországon.

A miniszterelnöki megbízotti kinevezést azzal indokolta, hogy a zöldmezős beruházás komolyabb munkát jelent, mint a két másik megnevezett, már meglévő intézmény – az észak-pesti Honvédkórház, valamint a dél-pesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház fejlesztése.

Bedros Róbert személye a biztosíték arra, hogy a régi és az új kórház szakmai tevékenységét összehangolják. A főigazgatót méltatva megjegyezte azt is: a Szent Imre kórháznak egyetlen fillér adóssága sincs.

Tájékoztatása szerint a kinevezés szerdán vagy csütörtökön jelenik meg a közlönyben.

Budapest, 2017. október 25. Bedros Róbert, az újbudai Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, a dél-budai centrumkórház építését irányító és koordináló miniszterelnöki megbízott a budapesti Szent Imre Kórházban tartott sajtótájékoztatón 2017. október 25-én. Mögötte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. MTI Fotó: Mónus Márton Forrás: MTI/Mónus Márton

Az Egészséges Budapest Program megvalósításának többi részét továbbra is Cserháti Péter miniszteri biztos felügyeli és irányítja.

A fővárosi és Pest megyei intézményhálózat több mint négymillió ember egészségügyi ellátását végzi, ezért a kormány úgy döntött, hogy ebben a térségben egy olyan koncentrált fejlesztésre van szükség, amely kiterjed az infrastruktúrára és az eszközállomány megújítására is.

Az Egészséges Budapest Program keretében 2017 és 2025 között várhatóan több mint 700 milliárd forintos fejlesztést végeznek a térségben. A fejlesztések a tervek szerint három centrumkórházat, 25 más kórházat és hét szakrendelőt érintenek, de a távlati tervek között szerepel egy negyedik, észak-budai centrumkórház is.

Még az idén megindulnak a fejlesztések; ebben az évben mintegy 40 milliárd forintot fordítanak a programokra, ebből 22 milliárd forintot orvostechnológiai és 18,3 milliárd forintot infrastrukturális fejlesztésekre.

Bedros Róbert minden erejével azon lesz, hogy

mielőbb megépüljön a főváros legmodernebb, legjobban felszerelt és kimagasló színvonalú egészségügyi intézménye, amely európai mércével is meg kell, hogy állja a helyét.

Bízik abban, hogy sikerül megoldani a "budai oldal" gyermekellátását is. Terveik szerint az új centrumkórházban egy csaknem 200 ágyas "baba-mama centrumot" alakítanak ki.

A Szent Imre kórház jövőjéről azt mondta: az intézmény tovább szépülhet, funkciói részben átalakulhatnak és bővülhetnek is. Az ingatlan területén feltörő gyógyvizet hasznosíthatják rehabilitációra, utókezelésekre vagy mozgásszervi, belgyógyászati betegségek kezelésére.