Jelentős kórházfelújítás indul Budán

Varga Mihály FOTÓ KÉPKIVÁGÁS Közéleti személyiség foglalkozása laza arckép, portré politikus SZEMÉLY termelékenységi fórum
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) globális termelékenységi fórumán Budapesten, a Pesti Vigadóban 2017. június 26-án.
Vágólapra másolva!
Több mint 10 milliárd forintból újul meg a Szent János kórház és a Kútvölgyi úti szakrendelő a következő években – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!

Minden budapesti és budai polgár egészségügyi ellátása jobb lesz a most meginduló programokkal – mondta el Varga Mihály.

2010 óta 500 milliárd forint fejlesztési pénz került az egészségügybe,

most pedig egy budapesti program indul el – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Kiemelt helyen van a János-kórház fejlesztése az Egészséges Budapest-programban. Budapesten és Pest megyében a következő három évben mintegy 70 milliárd forint jut az ellátórendszer megújítására.

Budapest 4-es számú körzetének képviselője beszélt arról is, hogy idén a 120 éves Szent Margit kórházban is több fejlesztés történt. Az ORFI-ban és a Budai Irgalmasrendi Kórházban is megfelelő mennyiségű forrás áll rendelkezésre a felújításra – tette hozzá. Varga Mihály elmondta, hogy a II. kerületben egy új rendelő épül 6,8 milliárd forintból. A Szent János-kórházban is még megindul a felújítás. Varga bízik benne, hogy a fővárosi egészségfejlesztési program révén a budai polgárok életminősége is jelentősen javulni fog.

Megduplázódott az MR-készülékek száma

A főváros egészségügyi ellátásának nemcsak a színvonala, hanem az egységes rendszer hiánya is probléma volt – mondta Balog Zoltán. Az emberi erőforrás minisztere szerint csak idén 40 milliárd forint jut a budapesti egészségügy fejlesztésére, ebben több milliárd forint jut eszközbeszerzésre. Emlékeztetett arra is, hogy a korábbi balliberális kormányok tevékenysége miatt van nehéz helyzetben az egészségügy, különösképpen a fővárosi infrastruktúra.

Az elmúlt években megduplázódott az MR-készülékek száma, és a közeljövőben a János-kórház is kap majd egy új MR-keszüléket

- jelentette be a miniszter. Balog Zoltán szólt arról is, hogy a János-kórházban egy fűtéskorszerűsítés lesz, 13 épület energetikai rendszere újul majd meg.

Megújul a Kútvölgy úti szakrendelő

Budapesten az egészségügyi intézményekben nem történtek meg azok a fejlesztések, mint a vidéki kórházakban – mondta Gulyás Gergely. A Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy az Egészséges Budapest-program keretében már több kormánydöntés született a János-kórház és a Kútvölgyi úti szakrendelő felújításról. A Kútvölgyi úti szakrendelőre több mint kilencmilliárd forint fejlesztési pénz jut – tette hozzá. Egy modern, a 21. század körülményeinek megfelelő intézmény jön létre. 12 ezer négyzetméternyi terület újul majd meg – mondta a Fidesz frakcióvezetője.