Megerőszakoltak egy 14 éves lányt

Vágólapra másolva!
Egy autó hátsó ülésén erőszakoltak meg egy fiatal lányt, Észak-Írországban. A bíróság egy 29 éves férfit vádol a támadással, aki állítólag szexjátékokra kényszerítette a lányt, amit két másik férfi is végignézett.
Vágólapra másolva!

A 29 éves férfi a vád szerint egy késő esti útra vitte el a lányt. A férfi szerint a lány azt mondta neki, hogy 20 éves, és beleegyezett az együttlétbe - írja a The Sun.

Egy idősebb nő azt látta, hogy a kamasz beszáll az autóba három férfival, aztán eltűnnek.

A 29 éves férfi először csak fogdosni kezdte a lányt, később pedig megerőszakolta a kocsi hátsó ülésén, aztán pedig szexjátékokra kényszerítette, amit két másik férfi is végignézett.

Kate McKay, az ügyész, azt nyilatkozta:

A vád szerint kábítószert és alkoholt is adtak a fiatal lánynak, aki másnap elmesélte egy barátjának az iskolában, hogy mi történt vele.

Ezután ment a rendőrségre.

A férfit nemi erőszakkal, szexuális zaklatással és kokain birtoklással is vádolják.