Indul az Erdélyi Politikai Iskola a közéletben aktív fiataloknak

Gulyás Gergely, Az Iskolamosdó Felújítási Program jó alkalom az összefogásra. Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis.
2017.06.14 Fotó: Csudai Sándor
Gulyás Gergely, Az Iskolamosdó Felújítási Program jó alkalom az összefogásra. Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis. 2017.06.14 Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
A közügyekben aktív fiatalok számára Erdélyi Politikai Iskola címen indított ingyenes képzést a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a szövetséggel együttműködő erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlettel partnerségben. Az első képzésen húsz, 35 év alatti fiatal vesz részt, akik az interneten elérhetővé tett anyagok révén vesznek részt a programban, de lehetőségük nyílik négy hétvégén egymással és a képzés előadóival találkozni.
Vágólapra másolva!

A hivatalos megnyitón Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy a résztvevők között kialakuló emberi kapcsolatok semmivel sem pótolhatók.

A kormánypárti politikus kiemelte, hogy a magyar alaptörvény is rögzíti a magyar nemzet egységét, amiből az következik, hogy vannak olyan ügyek, amelyekbe minden magyarnak beleszólási jogot kell biztosítani.

Úgy vélte, hogy ennek a választójog a megnyilvánulása. Hozzátette, ha minden jól megy, nem lesz változás a magyar nemzetpolitikában a jövő évi magyarországi parlamenti választások után.

Gulyás Gergely az Erdélyi Politikai Iskola megnyitóján: vannak olyan ügyek, amelyekbe minden magyarnak beleszólási jogot kell biztosítani (korábbi felvétel) Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a politika célja a közjó szolgálata, és a romániai magyar közösség esetében az általános közjón túl a magyar közösség építése, képviselete is a politika feladata kell legyen.

Az erdélyi politikus szerint az RMDSZ-nek úgy kell építkeznie, hogy megtalálják benne a helyüket a különböző világnézeteket valló magyar fiatalok.

Szerinte a pártnak továbbra is etnikai szervezetnek kell maradnia, többek között azért is, mert a román parlamenti pártok egyike sem tett elfogadható ajánlatot az erdélyi magyar közösségnek.

Az Erdélyi Politikai Iskola első képzésén húsz, 35 év alatti fiatal vesz részt, akik között önkormányzati képviselők, civil szervezeti vezetők és vállalkozók is vannak. A képzés részben a hallgatók számára interneten elérhetővé tett anyagok révén történik, de a résztvevők négy hétvégén találkozhatnak egymással és a képzés előadóival. A tervek szerint a kolozsvári hétvégét bukaresti, budapesti, majd újabb kolozsvári képzés követi majd.

A Erdélyi Politikai Iskola honlapja szerint következő előadók lesznek ott:

  • Gulyás Gergely, alkotmányjogász, a Fidesz frakcióvezetője
  • Orbán Balázs, a Századvég kutatója, a Migrációkutató Intézet főigazgatója
  • David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója
  • Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora
  • Richard Hamilton, a brit KPMG korábbi vállalati ügyekért felelős igazgatója

Az Iskola tagjai a képzés során betekintést nyerhetnek a politikai pártok és kampányok működésébe, a közösségépítés folyamatába, a közvélemény-kutatás módszertanába, vezetői készségeiket pedig tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs tréningeinken fejlesztik.