Újabb gyanúsított a dámóci halálos mérgezés ügyében

Vágólapra másolva!
November 3-a és november 5-e között többen kórházba kerültek egy bodrogközi településről, Dámócról. Mindannyian mérgezett italt fogyasztottak, és közülük ketten meghaltak. A rendőrök már két férfit is őrizetbe vettek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tőlük származik a halálos folyadék. 
Vágólapra másolva!

A rendőrök egy helyi férfit vettek őrizetbe, mert azzal gyanúsították, hogy tőle vásárolták a mérgező italt - írja a police.hu.

Most azonban a nyomozók egy másik, lácacsékei férfit is őrizetbe vettek.

A gyanú szerint tőle származik a mérgező ital.

A becsapott emberek azt hitték, alkoholt isznak, valószínűleg azt hazudták nekik, hogy szeszes italt kapnak a pénzükért. A rendőrség nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy bizonytalan helyről származó, ismeretlen eredetű, valamint a szükséges engedélyekkel nem rendelkező helyről vagy személytől vásárolt folyadékot, szeszes italt ne igyanak meg, és ezeket csakis hivatalos forrásból szerezzék be.