Pánik és válságstáb a Jobbikban a Horn-ügy miatt

Horn Gyula, szobor, HVIM
Vágólapra másolva!
Sok kuszaság van a magyar baloldali palettán, de egy valami halálbiztos: Horn Gyula szent és sérthetetlen. Ezért aztán számukra a lehető legsúlyosabb provokációval ér fel, ha valaki kikezdi a volt miniszterelnök emlékét. A Jobbik és fiókcsapata, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ennél is tovább ment, amikor a szocialista kormányfő köztéri szobrát durván meggyalázta. Az akció több okból is véleményes, de a Jobbik szempontjából a legnagyobb baj mégis az, hogy Vona Gábor eddig a hazug álbaloldali fordulatával megpróbálta magához édesgetni a baloldali szavazókat. A látványos öngól látványos idegeskedést váltott ki a pártelnökből, aki a Ripost információi szerint válságstábot hívott össze. Teljesen feleslegesen: az MSZP többször teljesen egyértelműen elutasította az együttműködést, Molnár Gyula pártelnök pedig világossá tette, tisztában vannak azzal, hogy szavazókat vesztenének, ha összefognának Simicska antiszemita pártjával.
Vágólapra másolva!

Válságtanácskozást tart ma a Jobbik, hogy megtárgyalják, mihez kezdjenek Horn Gyula szobrának meggyalázásával - írja saját információira alapozva a Ripost. A lap úgy fogalmaz, hogy Vona Gábor és az elnökség előtt álló kérdés most az, hogy

(A pufajkás kifejezés a köznyelvben azokat a karhatalmi fegyveres erőket jelenti, amelyek a szovjet hadsereg segítőjeként részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében. Horn Gyula 1956 és 1957 között dokumentáltan ilyen alakulatban szolgált.)

Éjszakai műszak az ifjú jobbikosoknál Forrás: Balramagyar.hu

Mint arról az Origo is korábban beszámolt, az ügy előzménye, hogy a Jobbik fiókszervezete, az erősen nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nemrégiben elég durván meggyalázta Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök köztéri szobrát a főváros XIII. kerületében. "Pufajkás gyilkos!" táblát akasztottak Horn nyakába, a szobrot fekete szemeteszsákokba burkolták, illetve össze is kenték valamilyen ragacsos anyaggal.

A Jobbik nem sajnálja a pénzt a HVIM-től: a párt költéseiből kiderül, hogy a közelmúltban 38 millió forintot utaltak át az ifjú radikálisoknak.

A Jobbik és a HVIM között nagy az átjárás, Fodor Tamás György, a Jobbik közép-európai kapcsolatokért felelős munkatársa korábban vezetőségi tag volt a HVIM-nél, mint ahogy Magvasi Adrián, a Jobbik választókerületi elnöke, a jobbikos pártlap, az Alfahír főszerkesztője is. (Mellékszál, de Magvasi angyalföldön képviselőjelölt, pont ott, ahol Horn Gyula emlékművét összerondították az eszmetársai.) Toroczkai László HVIM-alapító pedig alelnök a Jobbikban.

Arra a Ripost is rávilágít, hogy a nem éppen fényes tett azért is hatalmas politikai öngól, mert néhány hete a Jobbik elnöke, Vona Gábor szövetségre akart lépni az MSZP-vel, legalábbis a párt szavazóival, és érzelmeskedő levélben arról győzködte a szocialista választókat, hogy álljanak be mellé. A lépés már akkor is röhejes volt, mintsem komoly, ráadásul az MSZP-s elit (Molnár Gyula elnöktől Lendvai Ildikóig) elég keményen elhajtotta Vonát. Nem először, és nem is utoljára tették egyértelművé, hogy a szocialisták soha nem fognak együttműködni az antiszemita párttal. A Jobbik persze nem zavartatja magát, és továbbra is megszállottan vadászik az MSZP táborára.

Például olyan zseniális húzásokkal, hogy nekiesnek Horn Gyula szobrának.

A totális káoszból most már Vona is megérezhetett valamit, a Ripost arról számol be, hogy éppen ezért a mai válságtanácskozás arról szól majd, hogyan lehetne kiengesztelni a szocialista szimpatizánsokat - állítólag az is felmerült, hogy Vona személyesen tisztítaná meg a Horn-szobrot. Egyébként sehogy, de ez legyen a pártelnök, meg a hitelességét totálisan elvesztő Jobbik baja.