Vágólapra másolva!
Emberölési kísérlet miatt vádat emeletek az ellen a férfi ellen, aki féltékenységből baltával támadt volt barátnője új párjára.
Vágólapra másolva!

Tavaly nyáron K. János autójával haladt a Budapesten, a XIV. kerületben, amikor meglátta volt élettársát a jelenlegi barátjával. Kiszállt az autóból és odalépett a párhoz, majd veszekedni kezdett velük, a nőt meg is ütötte.

A nő barátja megpróbálta vissza fogni K. Jánost, aki ekkor az autója csomagtartójából kivett egy baltát, és fejbe vágta vele a férfit.

A balta csak részben érte a férfi fejét, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. K. János elmenekült a helyszínről, de másnap feladta magát a rendőrségen. A rendőrök befejezték a nyomozást, az iratokat vádemelési javaslattal elküldték az ügyészségre.