Bakondi György: Több ezer dzsihadista próbálhat visszatérni Európába

2017.11.09. 08:49

Az Iszlám Állam több ezer, egyes becslések szerint 10 ezer, uniós állampolgársággal rendelkező harcosa próbálhat meg visszatérni Európába, miután elvesztette a megélhetését - mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli adásában a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György hangsúlyozta, ez a folyamat nagyon komoly biztonsági kockázatot jelent, hiszen a balkánin, az olasz- és a spanyolországi útvonalon ismegnőtt az utóbbi időben a mozgás.

Mint mondta, Magyarország három módon is részt vesz a helyzet kezelésében: nagyon aktív részese a nemzetközi egyeztetéseknek, eleget tesz nemzetközi kötelezettségeinek a határőrizet terén, illetve megkérdezte polgárai véleményét a helyzetről.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója

Forrás: MTI/Marjai János

Bakondi György hozzátette, a nemzeti konzultáció eszközét „jó szívvel ajánljuk nyugat-európai partnereinknek is”, hiszen két választás között ez a hatékony eszköz a közvélemény szondázására.

KAPCSOLÓDÓ CIKK