A nyugdíjasokat is kártalaníthatják a Czeglédy-ügyben

2017.11.09. 14:42

Nemcsak a diákokat, a nyugdíjasokat is kártalaníthatja a kormány a Czeglédy-ügyben - közölte Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője.

A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről szóló határozati javaslat egyik előterjesztőjeként Hollik István beszámolt arról, bizonyíték van arra, hogy több tíz nyugdíjast sem fizettek ki - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István elmondta, a határozati javaslathoz benyújtott módosító indítványt azután terjesztették elő, hogy Hende Csabát, a törvényalkotási bizottság fideszes elnökét több nyugdíjas is megkereste, mert Czeglédy Csaba cége, a Humán Operátor Zrt. kiközvetítette őket és nem kapták meg a fizetésüket.

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az országgyűlési képviselő rámutatott, a Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba, valamint a szocialisták okozta kárt ennek a kormánynak kell rendeznie.Emlékeztetett: Czeglédy Csabát azzal vádolják, hogy hárommilliárd forint értékben áfacsalást követett el és több száz diákot károsított meg.

Hollik István elmondta, a határozati javaslatban az is szerepel, vizsgálni kell, a Humán Operátor Zrt. tevékenységének volt-e köze a balliberális pártok finanszírozásához. Ez a gyanú felmerül - folytatta - , hiszen Czeglédy Csaba "bizalmi ügyvédje volt mind az MSZP-nek, mind a DK-nak" és szombathelyi közgyűlési tisztségét most, előzetes letartóztatása idején is megtartotta.

A KDNP-s politikus szólt arról, hogy egy másik, egy Boldog István és Pócs János (mindketten Fidesz) által benyújtott módosító javaslatot azért nem támogattak, mert bár erkölcsileg támogatható, az valószínűleg nem állta volna ki az alkotmányosság próbáját.

Fegyőrök kísérik Czeglédy Csaba ügyvédet, mert bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsítotják

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Hozzátette: a javaslat azt tartalmazza, ha kiderül, hogy az MSZP és a DK finanszírozását szolgálta Czeglédy Csaba bűnszervezete és az áfacsalási ügy, akkor a kárrendezésre kifizetett összeget le lehet vonni a két baloldali ellenzéki párt pártfinanszírozásából.

Rámutatott arra, hogy ha a javaslat alkotmányosságával kapcsolatban elindult volna a vita, akkor az késleltette volna a diákok és a nyugdíjasok kártalanítását.
Hollik István szerint a kártalanításról szóló országgyűlési határozati javaslat azért is fontos, hogy az egyébként jól működő iskolaszövetkezetek iránti bizalmat helyreállítsák.