A lopott pénzből vett cipő buktatta le a kocsifeltörőket

2017.11.10. 11:07

A komáromi rendőrök autófeltörés-sorozatot akadályoztak meg. Egy bevásárlóközpontban szúrtak ki egy férfit és egy nőt, akik két autót már feltörtek, s továbbiakat is terveztek. Többrendbeli lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a két szlovák állampolgár ellen, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A kemma.hu információi szerint egy bevásárlóközpontban találták meg a párost, akik két autót már feltörtek. Először október 6-án vittek el pénzt és iratokat az egyik autóból, majd másnap a temetőnél újabb kocsiból loptak el közel 200 ezer forintot. Ez utóbbinál a sértett látott két gyanús alakot a jármű mellett, akikről személyleírást adott. A férfi neonzöld díszítésű cipőt viselt, ezt az információt továbbították a járőröknek is.

„Éppen Nagyigmándról jöttünk vissza pihenőre, amikor hallottuk a rádióforgalmazást a gépkocsifeltörésről és a két elkövetőről" – mesélte el Németh Tibor százados, járőrszolgálati alosztályvezető. „Megbeszéltük a kollégámmal, Dancs József főtörzsőrmester, baleseti helyszínelővel, hogy a pihenőnk előtt még körülnézünk, hátha meglátjuk őket. Elgurultunk a vasútállomásra és a buszvégállomásra, majd a temető közelében a bevásárlóközpontot meglátva úgy döntöttünk, bemegyünk, hátha ott akarják elkölteni a pénzt. Jó volt a megérzés, mert belépve egyből kiszúrtam az említett cipő tulajdonosát."

Forrás: kemma.hu

A két elkövető a rendőri igazoltatás során közölte, hogy szlovák állampolgárok, megmondták a nevüket, de nem volt igazolványuk. Végül a férfi mutatott egy vezetői engedélyt, amin viszont egy nála sokkal idősebb férfi fotója volt, és a születési dátumát sem tudta. A zsebéből előkerült 74 ezer forint, többségében húszezres címletekben, akárcsak a sértettől ellopott összegnél. Később elmondták, hogy a városban béreltek egy apartmant. Az ott tartott házkutatáson kiderült, a bediktált nevek hamisak voltak, és a pár valódi neve Julius N. és Krisztina Cs.

A férfi nem tett vallomást, de a párja elmondta, hogy tíz napot akartak Komáromban tölteni, s ez idő alatt mindennap feltörtek volna legalább egy gépkocsit. Primitív módszert, ablaktörést használtak. Az ehhez használt eszközt lefoglalták a házkutatás során, sőt a rendőrök megtaláltak egy mobiltelefont, amit Vácon loptak el egy gépkocsiból. Az ügyek egyesítése folyamatban van. Az áruház biztonsági őrét is kihallgatták, aki emlékezett a szlovák párra, és elmondta, előző nap márkás cipőket vásároltak. A férfi által kiválasztott feltűnő darab vezetett a bűnözők lebukásához.