Kiszabadult a magyar túsz Nigériában

Vágólapra másolva!
Kiszabadult, és szombaton a Terrorelhárítási Központ munkatársainak kíséretében Budapestre érkezett az a magyar állampolgár, akit október 21-én raboltak el nigériai kalózok - közölte a TEK szombaton este.
Vágólapra másolva!

A TEK válságközpontja a nemzetközi partnerekkel, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az elmúlt hetekben azon dolgozott, hogy a magyar állampolgár társaival együtt épségben hazajuthasson - áll a közleményben.

Korábbi sajtóhírek szerint október 21-én kalózok támadtak meg Nigéria partjainál egy német konténerhajót, amikor egy kikötőhöz közelített. Hat embert - négy Fülöp-szigeteki, egy ukrán és

egy magyar állampolgárt - magukkal vittek a hajóról, és Nigériában fogva tartottak.

Akkoriban Hajdu János, a TEK főigazgatója azt mondta: a túsz kiszabadítására egy-két hónap reális idő, hat hónapnál már elhúzódó ügyről lehet beszélni.