Ez vezetett a diktatúrákhoz, az óriási mészárlásokhoz

Tuzson Bence Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Vágólapra másolva!
Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombat délelőtt, Csömörön, a Gloria Victis Közhasznú Alapítvány "100 év kommunizmus, 100 milliónyi áldozat" című rendezvényén beszélt.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár kiemelte, hogy a

Tuzson Bence a Gloria Victis Közhasznú Alapítvány rendezvényének bevezetőjében felidézte az 1990-es első szabad magyarországi választásokkal kapcsolatos emlékeit.

Akkor Antall József, a választásokon nyertes Magyar Demokrata Fórum (MDF) miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy a diktatúra lebontását követő első kormány törvényszerűen meg fog bukni - idézte fel. Az államtitkár szerint Antall József azért mondta ezt, mert tudta, hogy a dogmákhoz szokott embereket nehéz más típusú gondolkodásra rávenni.

Nem szabad engednünk, hogy az elvekből megkérdőjelezhetetlen igazságok épüljenek fel - folytatta Tuzson Bence.

Tuzson Bence - Kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Fotó: Polyak Attila - Origo

Így vagyunk ma a liberalizmussal is, amely sok, akár hasznos elvből mára dogmává változott, és dogmaként kezeli az Európába történő migrációt is - fűzte hozzá.

Az államtitkár szólt arról is, hogy fontos az olyan kérdésekhez is mint a kommunizmus mindig elemző hozzáállással hozzányúlni, hogy megérthessük, mi vezethetett oda, hogy egy elv, egy ideológia nevében embereket mészároljanak le.

Fábri István polgármester megnyitójában Benedetto Crocét, a 20. század elejének antipozitivista gondolkodóját idézte: