Sok tolmács összejátszik a migránsokkal

parndorfi ügy, migráns halál, kecskemét
Kecskemét, 2017. június 21. A "parndorfi ügyként" elhíresült, 71 ember halálát okozó eset tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken 2017. június 21-én. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség embercsempészés és más bűncselekmények miatt emelt vádat 1 afgán, 9 bolgár, illetve 1 bolgár és libanoni, kettős állampolgárságú férfi ellen 2017 májusa elején. A vád szerint a bűnszervezet tagjai 2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A Kecskemétről a határra tartó hűtőkocsiban 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek az indulástól számított három órán belül, még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Sok olyan tolmács van, aki összejátszik az illegális bevándorlókkal - mondta Katona Nashrin kül- és biztonságpolitikai elemző hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Az elemző közölte, a tolmácsok kisebb részben azért játszottak össze a migránsokkal, mert megsajnálták őket, míg

nagyobb részük egyértelműen anyagi haszonszerzés miatt.

Katona Nashrin szerint sok tolmács van megfélemlítve, hiszen az embercsempészüzlet ma sokkal jövedelmezőbb, mint a kábítószer-kereskedelem.

Kecskemét, 2017. június 21. A "parndorfi ügyként" elhíresült, 71 ember halálát okozó eset tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken 2017. június 21-én. Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A szakértő úgy véli, a 2015-ös menekültválság óta Európába érkezett migránsok legalább háromnegyede nem az, akinek mondja magát, negyedük szélsőséges dzsihadista lehet. Nagy részük a jobb élet reményében érkezik a kontinensre, de ez nem azt jelenti, hogy dolgozni akarnak, hanem az európai szociális hálót szeretnék kihasználni - tette hozzá az elemző.