Na ezért nagyon veszélyes ruhát rendelni

Vágólapra másolva!
Rossz helyre vittek ki rengeteg ruhát és ételt Polgáron. Az asszony azonban, aki megkapta, nem szólt, egész egyszerűen megtartotta, illetve eladta azokat.
Vágólapra másolva!

Az asszony abban az utcában lakott, ahová a küldeménynek eredetileg érkeznie kellett volna.

Amikor azonban azok megjöttek – főleg ruhák és ételek – senkinek sem szólt. Volt, amit megtartott, és volt, amit eladott.


Összesen 252 600 forint kárt okozott, amelyből a jogos tulajdonos csak 44 ezret kapott meg.

Az asszony később mindent beismert.