Levélben állt ki Magyarország mellett három amerikai kongresszusi képviselő

2017.11.20. 09:30

Levelet írt Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek három amerikai kongresszusi képviselő, amelyben kiállnak Magyarország mellett és tiltakoznak David Kostelancik, az amerikai nagykövetség ügyvivőjének beszéde miatt, amelyet a MÚOSZ-ban tartott.

A levelet Dennis Ross floridai, Andy Harris marylandi és Mike Coffmann coloradói republikánus kongresszusi képviselő írta alá. Rossnak és Harrisnek ez a negyedik ciklusa a kongresszusban, Coffmann-nek az ötödik. A levélben aggodalmukat fejezik ki Kostelancik beszéde miatt, amelyet a MÚOSZ-székházban mondott, és amelyben a levélírók szerint megalapozatlan kritikákkal illette a magyarországi médiahelyzetet.

Rex Tillerson, amerikai külügyminiszter

Forrás: AFP/Brendan Smialowski

David Kostelancik október közepén mondott beszédet a MÚOSZ székházában. Ebben azt mondta, hogy a magyar kormány nyomást gyakorol a sajtóra és a sajtószabadság aggasztó állapotban van. Ezután Szijjártó Péter külügyminiszter bekérette az ügyvivőt, a külügyminisztérium pedig a beszédet kéretlen beavatkozásként értékelte a magyar belpolitikába. Az amerikai ügyvivő sajátos módon még saját elnöke, Donald Trump külpolitikáját is bírálta

A három képviselő a levél elején hosszan sorolja a kiváló amerikai-magyar kapcsolatok bizonyítékait, megemlítve, hogy bár a diplomáciai kapcsolatok a két ország között csak 1921-ben jöttek létre, Kováts Mihály huszárezredes már az amerikai függetlenségi háborúban is részt vett, ahol létrehozta az amerikai lovasságot. És elismeréssel emlékeznek meg Kossuth Lajosról is.

Megemlítik azt is, hogy Magyarország az Egyesült Államok szoros katonai szövetségese, az afganisztáni, a koszovói és az iraki misszióban is részt vett. 

Kostelancik megjegyzéseit tehát azért is különösen aggasztónak tartják, mert Magyarország régi szövetségese és kiváló tagja a NATO-nak. „Miközben az Egyesült Államokat érő fenyegetések száma világszerte egyre nő és ezek egyre összetettebbek, az eltökélt szövetségeseinkkel szembeni politikai indíttatású amerikai kritika csak nyugtalanságot kelt és aláássa szövetségünket nem csak Magyarországgal, hanem más baráti nemzetekkel is” - állapítják meg levelükben a képviselők.

Azt is írják, hogy nem gondolják, hogy Kostelancik megjegyzései az Egyesült Államok diplomáciai céljait szolgálnák. Felszólítják a külügyminisztériumot, hogy fejezze ki támogatását a magyar kormány szuverenitásával kapcsolatban, már csak azért is, mert az Egyesült Államok kapcsolatai Magyarországgal egyre szorosabbak gazdaságilag és régóta fennáló egység van a két ország között a biztonságpolitika, a bevándorlás és a terror elleni harc terén.