Nem megfelelő hevedert adott a munkásának, aki meghalt

Vágólapra másolva!
Munka közben lezuhant a tetőről egy munkás. Tíz métert zuhant, szinte azonnal meghalt. A vádirat szerint a főnöke hibázhatott.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a cég ügyvezetője két éve vállalta el egy makói telep raktárnak a tető szigetelését. A cégvezető a baleset napján

mindenkinek adott beülő-hevedert, de a vádirat szerint tudta, hogy a tetőn dolgozó munkások azt semmihez sem tudják rögzíteni. A munkások így mindenféle védőeszköz, illetve biztonsági berendezés nélkül végezték a munkájukat kilenc nyílás közvetlen közelében, amelyek nem voltak lefedve, és védőkorlát sem volt.

Délután az egyik munkás az egyik fóliával letakart 2x2 méteres nagyságú nyílásba lépett és 10 méter magasból a padlóra zuhant és meghalt.

A vádirat szerint

a cégvezető a szabályok megszegésével a tetőn dolgozó nyolc munkavállalójának életét és testi épségét tette ki közvetlen veszélynek.

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják.